Vágólapra másolva!
A képregénykultúra Magyarországon még csak gyermekcipőben jár, de a műfajnak azért nagyon sok kedvelője van hazánkban is. Angliában ez persze fokozottan igaz, és a képregényírók természetesen igyekeznek kihasználni a labdarúgás népszerűségét is, így mi sem természetesebb annál, hogy akad olyan sorozat, amelynek főszereplője egy futballozó kisfiú.

A Ball Boy címre hallgató képregény rendszeresen a rendkívül népszerű The Beano című kiadványban jelenik meg (ugyanabban szoktak írni a nálunk is ismert Dennis, a komisz kalandjairól is), ám az egyik számot a nyomtatást követően, még a megjelentés előtt ki kellett vonni a forgalomból, mivel úgy ítélték meg, hogy a tartalma bizony sértő lenne Thierry Henryra nézve.

A Ball Boy kiadásában ugyanis az egyik szereplő egy francia labdarúgó lett volna, aki piros mezt visel Henry Thierry felirattal, és a mérkőzésén kiállítják. Be is megy az öltözőbe, hogy lezuhanyozzon, ám a tusolóban a víz alól előbukkan egy periszkóp, mire Thierry a fejére húzott mezzel kiront az öltözőből, és így rohan végig az utcán.

"Az újságból 200 ezer példányt nyomtattak ki, de hosszas megfontolás után úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk meg, hogy Henry bepereljen minket. Így aztán az újságok a nyomdából rögtön a zúzdába kerültek" - nyilatkozta a magazin szerkesztője, Euan Kerr. Néhány példányt azért valószínűleg sikerült megmenteni, és azok minden bizonnyal a gyűjtők legféltettebb darabjai lesznek...