Vágólapra másolva!
Elmaradt a botrány a svéd labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, az aranyérmet 1961 után ismét az Elfsborg szerezte meg. A zárókör előtt az Elfsborg és az AIK Stockholm volt versenyben az első helyért.

Szombaton az Elfsborg a stockholmiak nagy vetélytársát, a Djurgardent fogadta. A vendégegyüttes szurkolói felszólították saját csapatukat, hogy veszítse el a mérkőzést, mert így a második helyre szorul az AIK. Még azt is kilátásba helyezték, hogy berohannak a pályára és kikényszerítik a találkozó félbeszakítását, ha az Elfsborg nem nyer (ebben az esetben ugyanis a vétlen együttes kapná meg a három pontot).

A forduló végül rendbontás nélkül zajlott le, az Elfsborg 1-0-ra nyert, így az AIK Stockholm hiába győzött 3-0-ra a Malmö ellen, be kellett érnie a második hellyel.

A bajnokság élcsoportja a záróforduló után:
1. Elfsborg 50 pont
2. AIK Stockholm 49
3. Hammarby 43.