A tavalyi másfélszerese a költségvetés hiánya

Vágólapra másolva!
Az államháztartás- önkormányzatok nélküli - hiánya októberben 52,4 milliárd forint volt, az első tíz havi pénzforgalmi deficit 1509,6 milliárd forintot tett ki, az éves előirányzat 86 százalékát - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az előzetes számok alapján kedden.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium előrejelzésében 62,8 milliárd forintos hiánnyal számolt. A szaktárca közleménye szerint az államháztartáson belül csak a központi költségvetés zárt hiánnyal, a deficit 61,7 milliárd forint volt.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok mérlegében többlet keletkezett. Ez a többlet a társadalombiztosítási alapoknál 1,7 milliárd forintot, az elkülönített állami pénzalapoknál 7,6 milliárd forintot ért el.

Október végén az államháztartás tíz havi pénzforgalmi hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - 1509,6 milliárd forintot tett ki, ami a bruttó hazai termék (GDP) 6,49 százalékával egyenlő.

A tárca előrejelzése az első tíz hónapra 1520,0 milliárd forintos deficittel számolt, ami a GDP 6,53 százaléka.

Az államháztartás tavaly októberi hiánya 2,1 milliárd forint volt, az első tíz havi deficit összege 1061,5 milliárd forintot ért el.