Feleslegessé válhat a mobilos memóriakártya

Vágólapra másolva!
Már 1 gigabájtnyi adatot is lehet tárolni azon a mobilos SIM-kártyán, amit a Samsung mutatott be. Az eszköz akár feleslegessé is teheti az extra memóriakártyát.
Vágólapra másolva!

A Samsung 1 gigabájtos SIM-kártyát mutatott be, amely a felhasználó azonosítása mellett már jelentős mennyiségű adat tárolására is alkalmas. A koreai gyártó közleménye szerint a párhuzamos felhasználást lehetővé tévő technológia már két éve létezik, ilyen nagy kapacitást azonban csak mostanra értek el vele.

A többfunkciós SIM-kártya megfelelően nagy kapacitás esetén feleslegessé teheti az extra memóriakártya használatát a multimédiás mobilokban. Ezzel nem csak a felhasználó dolga lesz könnyebb, hanem az újfajta, S-SIM szabványt kihasználó készülékek mérete is kisebb lehet az eddiginél.

Az újfajta eszköz nem is nagyobb a jelenleg használt eszközöknél, és az adatok is nagyobb biztonságban vannak rajta. A hagyományos memóriakártyát ugyanis rendszerint semmi nem védi, a SIM kártyán lementett fájlokhoz viszont csak a PIN-kód birtokában lehet hozzáférni.