Rózsaszín arcfelismerő kamera

Vágólapra másolva!
A Fujifilm új taggal egészítette ki az ultravékony, úgynevezett Z-termékcsaládot: a FinePix Z5fd különlegessége az emberi arcokat felismerő technológia és a blogolást segítő üzemmód.
Vágólapra másolva!

Az új, hat megapixeles készülék elődeihez hasonlóan olyan optikai rendszert kapott, mely zoomolás közben sem tolódik ki a gépvázból. Nem változott az objektív átfogása sem: továbbra is 36 - 108 milliméteres tartományban enged csupán fotózni, vagyis nagy látószögű felvételek készítésére nem a legalkalmasabb.

Forrás: [origo]

A most bemutatott FinePix fényképező számos tulajdonságát illetően kísértetiesen emlékeztet a nyár elején debütált Z3-as típusra, ugyanis a megegyező optikán kívül több technikai paraméter változatlan maradt: ilyen többek között a 2,5 colos digitális kijelző, illetve az ISO 1600-as választható fényérzékenység.

Valódi újítást jelent azonban az arcfelismerő technológia beépítése a készülékbe: a japán gyártó első, akár tíz emberi arcot egyszerre érzékelő masinája, a FinePix 6500fd alig pár hónappal ezelőtt debütált. A rendszer érdekessége, hogy automatikusan felismeri a képmezőben található embereket, és az élességet, valamint az expozíciót ennek megfelelően állítja be, vagyis leegyszerűsíti a fényképezést.

Forrás: [origo]

A rózsaszín, ezüst, illetve barna színben megjelenő kütyü extra szolgáltatása a blog funkció. Kifejezetten az egyre népszerűbb közösségi oldalak használatát segíti az új üzemmód, ugyanis automatikusan a feltöltéshez ideális beállításokkal készíti el a képeket. A Fujifilm FinePix Z5fd fogyasztói áráról egyelőre nem közöltek információt, az azonban biztos, hogy januárban jelenik meg a fotós boltok polcain.