Vágólapra másolva!
Az ob I rangadóját, egyszersmind a magyar Szuperkupát a Vasas férfivízilabda-csapata nyerte a Honvéd szombati legyőzésével.

Férfi ob I, egyben magyar Szuperkupa:
Domino-BHSE - TEVA-VasasPlaket 9-13 (3-2, 2-3, 1-2, 3-6)
Kőér utcai uszoda, 800 néző.
góldobók: Benedek 3, Fodor 2, Szívós, Kiss G., Molnár, Hárai 1-1, illetve Varga Dénes 3, Varga Dániel, Hosnyánszky, Steinmetz Á. 2-2, Steinnmetz B., Tóth M., Kincses, Heinrich 1-1.
emberelőnyök: Domino: 14/5, illetve Vasas: 10/4
ötméteresek: Vasas: 1/1
kipontozódva: Kun (Vasas)
kiállítás: Vári (Domino) cserével végleg - ütésért.

A hazai együttes 3-1-es vezetéséig jobb volt, de a második negyedtől a keményebb védekezésre váltó angyalföldiek a kitűnő napot kifogó Nagy kapus és a három gólig jutó Varga Dénes vezérletével megfordították a meccset, és végül teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A végig szikrázóan kemény meccs utolsó negyedében a hazaiak közül Vári elvesztette a fejét, akit ütésért végleg kiállítottak.

Az edzők mondták:
Kovács István (Domino-BHSE): "Nagyon jól játszott a Vasas, gratulálok nekik. Sajnos sok elkerülhető gólt kaptunk, az emberelőnyöket rosszul használtuk ki, és a játékvezetők is egy kicsit ellenünk fújtak. Többen is fegyelmezetlenül játszottak, sokszor lőttünk a blokkba, rengeteg volt a rossz ütemű lövés. A Vasas ezen a meccsen jobban élt a lehetőségeivel, és ezért megérdemelten nyerte meg a meccset."

Földi László (Vasas): "Nagyon nehéz a Dominót az otthonában legyőzni, ehhez egy nagyon fegyelmezett, jó csapatjátékra van szükség. A védekezésben feltétlenül jobbak voltunk, jobban alkalmazkodtunk a váratlan szituációkhoz. Fejben, fizikálisan nagyon jók voltunk. A szezon még csak most kezdődött, így később biztosan lesznek még negatívumok is, de most ez az öröm pillanata, és ezt szeretnénk kiélvezni!"

A meccs legjobbja:
Varga Dénes (Vasas): "Nagyon készültünk a meccsre, az elmúlt 1-2 hétben komoly terhelést kaptunk. Úgy terveztük, hogy a védekezésen lesz a hangsúly, és ebből amennyi erőnk marad a támadásra, úgy támadunk. Ez most szerencsére nagyon jól sikerült!"

Mobilpress / MTI