A szürkepiacon is jól megy az új Playstation

Vágólapra másolva!
Sokan adják tovább tösszörös áron a most megjelenet Playstation 3 játékkonzol "használt" példányait.
Vágólapra másolva!

Nem kellett hozzá sok idő, hogy a japán vásárlók szétkapkodják a szombaton piacra dobott Playstation 3 konzol első szállítmányát. Egyelőre csak a szigetországban jelent meg a Sony legújabb játékgépe, amely egyben a világ legnépszerűbb ilyen masinájának, a Playstation 2-nek az utódja.

A gyártó viszont egyelőre csupán heti százezer darabot tud szállítani a régóta várt gépből, mivel az abban található újfajta Blu-ray DVD-meghajtó gyártói nem tudják tartani a szükséges iramot. A premiert ezért tömegjelenetek kísérték a japán elektronikai üzletekben, és sokan egyből továbbadják a masinákat az interneten.

Az eBay aukciós szájton négyszeres-ötszörös árat kérnek a gépért, amelynek drágább, winchesterrel és wifi-csatlakozóval felszerelt változata körülbelül 110 ezer forintnak megfelelő jenért került a boltokba Japánban. A BBC helyi szemtanúkra alapozva arról számol be, hogy a konzolokat sokat fizetett sorban állókkal vásároltatták meg.

A spekulánsok több esetben kínai bevándorlókat vagy hajléktalanokat béreltek fel azért, hogy átvegyék számukra az előre kifizetett játékgépet. Sok helyütt azonban ez a trükk sem jött be, mivel volt olyan üzlet, ahol a korlátozott készletek miatt sorsolással döntötték el, ki kaphat új Playstationt. A szűk gyártási kapacitás miatt a gépek Európába csak márciusban érkeznek meg.