Lengyel vétó fenyegeti az orosz-uniós alkut

Vágólapra másolva!
Nem sikerült álláspontjának megváltoztatására bírni Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőt az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Finnország miniszterelnökének, Matti Vanhanennek, így továbbra is fenyegeti a lengyel vétó az unió és Oroszország új partnerségi megállapodását célzó tárgyalások megkezdését.
Vágólapra másolva!

Lengyelország arra készül, hogy mindaddig megakadályozza az unió és az Oroszország közötti új partnerségi megállapodását célzó tárgyalások megkezdését, amíg Moszkva fel nem oldja a lengyel élelmiszerekre előírt behozatali tilalmat, és garanciákat nem nyújt az energiaszállítások biztosítására. Varsó "tisztán politikainak" minősíti a 2005 novemberében bevezetett orosz embargót, ami szerinte évente 400 millió eurós veszteséget okoz Lengyelországnak.

Oroszország arra hivatkozva tiltotta be a lengyel hús és más élelmiszerek importját, hogy egyes állatorvosi igazolások hamisítványok voltak. Míg Lengyelország az EU bevonásával szeretné rendezni a vitát, Moszkva álláspontja szerint ezt a problémát kétoldalú tárgyalásokon, az EU részvétele nélkül kell megoldani.

Kaczynski és Vanhanen péntek este két órán tárgyalt Varsóban. A találkozó után a konkrét javaslatokkal érkezett finn kormányfő beismerte, hogy kudarcot vallott, nem sikerült egyetértésre jutniuk. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a Helsinkiben november 24-én rendezendő Oroszország-EU-csúcstalálkozóig hátralévő napokban sikerül dűlőre jutni Lengyelországgal. Megjegyezte, hogy a problémát súlyosbítja, hogy kevés idő maradt a csúcstalálkozóig, de ennek a lengyel fél is tudatában van.

Jan Dziedziczak lengyel kormányszóvivő közölte, hogy a lengyel fél hajlandó volt elfogadni a finn javaslatokat, de csak bizonyos változtatásokkal. A kifogásokat nem részletezte, mindössze annyit mondott, hogy Varsó a legrövidebb időn belül írásos választ ad a finn javaslatokra.