Vágólapra másolva!
Az idénybeli legnehezebb erőpróba vár szerdán Oroszországban az MKB-Euroleasing Sopronra és a MiZo Pécsre a nőikosárlabda-Euroliga negyedik fordulójában.

Az A csoportban százszázalékos Sopron a jobb kosárkülönbségével éllovas - és természetesen ugyancsak veretlen - Szpartak Moszkvához látogat. Az előző szezonban a második vonalnak számító Európa-kupában diadalmaskodó fővárosi élklub olyan sztárokat vonultat fel, mint az amerikai Taj McWilliams, Tina Thompson, a hazai válogatottal Európa-bajnok Irina Oszipova vagy a 2003-as év európai legjobbjává választott lengyel Agnieszka Bibrzycka.

A centersorban megtalálható a Pécsről hazatért Jekatyerina Liszina, a kispadon pedig Székely Norbert elődje, a Sopronból idén három év után távozott Natalia Hejkova ül.

Szintén nehéz ellenfélnek ígérkezik a legutóbb döntős, tavaly Euroliga-bajnok Szamara, amely a 2/1-es mérlegnél tartó pécsieket fogadja. Az idehaza - a Sopronhoz hasonlóan - veretlenül menetelő baranyaiak számára már az odaút sem telt zökkenőmentesen, ugyanis a tervezett 6 helyett technikai bonyodalmak miatt több mint 10 órát kellett várakozniuk a seremetyevói repülőtéren.

A világválogatottal is felérő - többek között a 2005 legjobb kosarasával, Marija Sztyepanovával kiálló - oroszokat hajthatja a "bosszúvágy", hiszen egy éve épp Pécsett vesztették el 21 hónapos veretlenségüket.

A moszkvai és a szamarai összecsapás magyar idő szerint egyaránt szerdán 16 órakor kezdődik.