Felfutóban a kockázati és magántőke iparág

Vágólapra másolva!
A kockázati és magántőke iparág óriási fejlődés előtt áll Közép-Kelet-Európában, nagy az érdeklődés a tőkealapok és az alapokba befektetők részéről is. Ennek kiaknázásához Javier Loizaga, az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület (EVCA) elnöke szerint olyan piaci lépésekre van szükség, amelyek alátámasztják a befektetők várakozásait.
Vágólapra másolva!

Javier Loizaga szerdán, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) éves konferenciája kapcsán rendezett sajtótájékoztatón elmondta: az állam két területen vállalhat szerepet ebben. Az egyik a jó szabályozás, a másik a korai fázisú befektetések vonzerejének növelése. Az utóbbira azért van szükség, mert itt a legnagyobb a kockázat, ezért a befektetők erre a területre maguktól nehezen lépnek be.

Az EVCA elnöke elmondta: Spanyolországban 10 év alatt évi 300 millió euróról évi 4 milliárd euróra nőtt a kockázati- és magántőke-befektetések összege.

Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a kormány jól tudta felhasználni az uniós pénzeket, a zömét infrastrukturális befektetésekre költötték, ami serkentette a gazdasági növekedést. A másik fontos tényező a spanyol vállalatvezetők generációváltása volt: a jelenlegi gárda tipikusan a negyvenes éveikben járó vezetőkből tevődik össze.

"Nem gondolnám, hogy Magyarországnak is tíz évre van szüksége ezen a területen" - jelentette ki. A magyar kormány már most is nagy mértékben felhasználja az uniós forrásokat, az EU része, a piacok nyitottak, így gyorsabban végbemenő folyamat lesz - tette hozzá.

Magyarország 2005-ben a legfőbb célország volt a közép-kelet-európai országok között, megelőzve Lengyelországot, s a legnagyobb határokon átnyúló befektetések célországa volt.

Az idei év első tíz hónapjában az MKME piaci felmérése szerint 106 millió euró kockázati és magántőkét fektettek be Magyarországon, ami megfelel a korábbi trendnek (a tavalyi egész évi 131 millió euró volt).

A befektetések száma jelentősen növekedett - a tavalyi egész évi 26-tal szemben az idén október végéig 34 tranzakciót hajtottak végre -, ami elsősorban az állami hátterű befektetők aktivitásának köszönhető.

A legtöbb tranzakció az idén a feldolgozóiparban, az egyéb szolgáltatások terén, valamint a fogyasztáshoz kapcsolódó iparágakban valósult meg. Az IT és a kommunikációs szektorok szerepe tovább csökkent. A legnagyobb értékű tranzakciót (70 millió euró) a feldolgozóipar területén hajtották végre, s a teljes befektetési összeg 66 százalékát teszi ki.

A befektetések méret szerinti eloszlása a 2,5 millió euró alatti tranzakciók számának dominanciáját mutatja, ugyanakkor a piac középső (2,5-15 millió eurós) szegmense továbbra is alulreprezentált. A 15 millió eurós értéket meghaladó kivásárlások száma (1 darab) megfelel az elmúlt években kialakult trendnek.

A befektetéseket vállalati életciklus alapján vizsgálva a korai fázisú befektetések (early stage) alacsony érték szerinti súlya és a befektetett tőke mennyisége alapján a fejlesztési tőke növekedése figyelhető meg.