A kötelezőváltások fele az utolsó hétre marad

Vágólapra másolva!
Idén is a váltási időszak utolsó napjaira várja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) felmondásának közel 50 százalékát a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Vágólapra másolva!

A döntés halogatásának oka, hogy sokan nem rendelkeznek kellő piaci információkkal, míg másokat gyakran éppen a felfokozott piaci kampány riaszt el attól, hogy a rendelkezésükre álló rövid idő alatt felelős döntést hozzanak - áll a szövetség sajtóközleményében.

A kgfb-piacon több tényező is növelheti az autósok bizonytalanságát, többek között az sem tisztázott, hogy hány biztosítónál lehet majd az új szerződéseket megkötni. A biztosítási alkuszok ebben a helyzetben arra hívják fel a még hezitálók figyelmét, hogy az új biztosító kiválasztásával december végéig is lehet várni. Ugyanakkor az eddigi biztosítóval kötött szerződések felmondására már csak december 1-je éjfélig van módja az ügyfeleknek, ezt követően a biztosítóváltás lehetősége egy évig elvész.

A szakértők tapasztalatai szerint sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy a tájékozódásra és a döntések meghozatalára nem csak a magánszemélyek esetében érvényes a december 1-jei határidő. Magyarországon közismerten nagy számban mikro- és kisvállalkozások - vagyis jogi személyek - a tulajdonosai egy vagy több személyautónak is.

A vállalkozások akár jelentősebb összeget is megtakaríthatnak, ha megfelelően választanak kötelező biztosítást gépkocsijaikhoz. Különösen számottevő lehet a megtakarítás, ha a vállalkozás - ahogy az sok esetben jellemző - több gépkocsit is üzemeltet. Biztosítótársaságtól függően akár már 5 autótól lehetőség van egyedi flottadíj kialakítására kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetén is, mely esetben különösen ajánlott alkuszi segítséget igénybe venni.

Sok ügyfelet késztethet a szerződése felmondására az a tény is, hogy egyre több társaság különbözteti meg tarifáival új, illetve meglévő ügyfeleit. Az ilyen esetben elvégzett díjszámítást követően gyakran ugyanannál a társaságnál köt újra szerződést az ügyfél.

A szituáció megszüntetésésre két megoldás is adódhat - mondta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. Mivel a jelenlegi kgfb-kormányrendelet nem tér ki a fenti gyakorlat szabályozására, az egyik kézenfekvő megoldás az lehet, ha a rendelet szerint a felmondó és újrakötő ügyfelek nem minősülnek új belépőknek. A szövetség már több ízben jelezte, hogy célszerű volna a szabályozás teljes körű újragondolása - tette hozzá.

A visszás helyzetet maguk a biztosítók is feloldhatnák azzal, ha a tarifáik meghirdetésekor deklarálnák: a december 31-én élő szerződéssel rendelkező ügyfeleik a jövő évben nem minősülnek új ügyfélnek, így rájuk nem vonatkozhatnak az új belépőknek járó kedvezmények - véli Papp Lajos. Az elnök szerint azonban a biztosítók önmaguktól ezt többnyire mégsem teszik meg. Ennek oka az lehet, hogy bár az igen éles árversenyben az új ügyfelekről nem kívánnak lemondani, a meglévő díjaikban nem érvényesíthetik e kedvezményeket, mivel azzal saját állományuk díjvolumenét értékelnék le jelentősen. Az újrakötési lehetőség nyitva tartásával viszont a váltani kívánó jelenlegi ügyfelek egy része is megtartható.