A Mol nyerte a földgáztároló tenderét

Vágólapra másolva!
A Mol Magyar Kőolaj- és Gázipari Nyrt. nyerte a biztonsági földgázkészlet elhelyezésére szolgáló tároló kapacitásra kiírt tendert, az E.ON Földgáz Storage Zrt. előtt - közölte Sípos Zoltán, a Magyar Szénhidrogén-készletezők Szövetségének (MSZKSZ) szóvivője.
Vágólapra másolva!

A magyar olajcég pontszám szerint nagy fölénnyel lett győztes - mondta a szóvivő az MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt. igazgatóságának csütörtöki döntését követően. Sípos Zoltán azt még nem tudta megmondani, hogy az MSZKSZ projektcégében, az MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt.-ben mennyi lesz a Mol tulajdoni hányada. Ez függ attól is - magyarázta a szóvivő -, hogy a törvényben előírt 1,2 milliárd köbméter tárolókapacitáshoz képest 300 millió köbméterrel nagyobb kapacitást kíván-e létrehozni.

Az E.ON Földgáz Storage Zrt. már korábban levélben fordult Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez a döntés elhalasztását kérve. A német cég magyarországi leányvállalata a részletekről később ad tájékoztatást - mondta Kutas István, a társaság szóvivője.

Az MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt. csütörtöki közleménye szerint "... az igazgatóság felkérte a zrt. tárgyalódelegációját, hogy haladéktalanul kezdje el a tárgyalást a nyertes ajánlattevővel a részletkérdések - köztük a bírálóbizottságot támogató szakértők által felvetett, még nyitott műszaki-technikai kérdések - teljes körű tisztázására. E tárgyalások célkitűzése olyan szerződéstervezet létrehozása és az MSZKSZ igazgatótanácsa elé terjesztése, amely a legnagyobb garanciát nyújtja a tároló biztonságos és a legkisebb költség elvét a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vevő létesítéséhez és üzemeltetéséhez."

Sípos Zoltán elmondta, hogy a tender kiírás keretei között tisztázzák a fenti kérdéseket, és az igazgatóság december 4-én tárgyalja meg ezeket a kiegészítéseket.

A pályázat előminősítési szakasza augusztus közepén zárult le. A tenderfüzetet az RWE Energy Kft. is megvásárolta, de ajánlatot nem adott be.

A korábbi információk szerint az E.ON a meglévő két nagy tárolóját bővítené 1,2 milliárd köbméter kapacitással.

A beruházás nagyságrendje 100-150 milliárd forint, de ez az összeg nem tartalmazza a készletezésre beszerzett földgáz értékét. Az összeg számos tényezőtől, nemcsak a kivitelezés ráfordításaitól függ. Példaként az üzemeléshez szükséges párnagázt említette, amelynek ára nagyban befolyásolja a beruházási költségeket.

A földgáz biztonsági készletezéséről április elsejétől hatályos törvény alapján az MSZKSZ-nek legkésőbb 2010-ig legalább 1,2 milliárd köbméter mobilgáz biztonsági készletezéséről kell gondoskodnia.