Tévéből a rendőrségre

Vágólapra másolva!
Nemrégiben arról cikkeztünk, hogy a bűnözők megítélése miként változhat a média jóvoltából, akár pozitív irányba is. Most éppen a fordított helyzetet nézzük meg, vagyis amikor egy tévésztár kerül összeütközésbe a törvénnyel. A lista igen terjedelmes (de korántsem teljes), és az ittas vezetéstől a gyilkosságig gyakorlatilag minden megtalálható benne.
Vágólapra másolva!

Legutóbb A szökés egyik fegyencéről, a Tweenert játszó Lane Garrisonról röppent fel a hír, miszerint felelős lehet egy tinédzser haláláért. A huszonhat éves színész ugyanis egy fának csapódott sportkocsijával, amelyben rajta kívül még hárman ültek - egy tizenhét éves fiú meghalt, a velük utazó két, tizenöt éves lány közül pedig az egyik igen súlyosan megsérült. A rendőrség legújabb nyilatkozata szerint, a járművet Garrison vezette, és az eset idején erős alkoholos befolyásoltság alatt állt. Igazi diszkóbalesetről van tehát szó, már ahogyan az ember elképzel egy Beverly Hills-i szombat éjszakát.

Persze nem is kell ilyen messzire menni, hiszen idehaza is hallottunk már ehhez hasonló esetről. Elég csak Császár Elődre gondolnunk, aki 1998-ban okozott halálos közúti balesetet, a Szilágyi Erzsébet fasorban. Akkor egy huszonnégy éves rendőr lelte halálát, Császár pedig megúszta háromévi felfüggesztett börtönbüntetéssel (plusz némi bírság kifizetésére kötelezték, és elvették a jogosítványát). Az énekes ezután eltűnt a közéletből, legalábbis látszólag, hiszen közben külföldi karrierjét építgette, Shane 54 néven. Ezt az arcát már a magyar közönség is ismerheti, hiszen egy ideje a Cool TV-n vezeti a Laptop DJ című műsort, mely az elektronikus zenébe, illetve a partiéletbe vezeti be az érdeklődőket.

Magán kívül másnak ugyan nem ártott, de így is követhetett el törvénysértést Stohl András, az RTL Klub több műsorának vezetője. Ő is többször összetörte már autóját, a rendőrség azonban nem csak ezért vette elő: az általa vezetett Való Világ egyik hősével, Segallal is kapcsolatba hozható kábítószerügyben merült fel a neve. Ekkor a lebukott bűnbanda tagjai vallották, hogy a színész-műsorvezető kokaint vett tőlük, majd jó fél évvel később egy másik, ugyancsak drogszállítással gyanúsított férfi is megerősítette, hogy bizony hajlik a kábítószer-fogyasztásra. Ha ez még nem lett volna elég, egy, a Buci kedvenc nightclubjában táncoló lány is hasonló jókat mondott a színészről - Stohl mindenesetre tagadja, hogy valaha is drogot vett volna magához.

Forrás: RTL Klub
Nem vagyok én apáca

Zalatnay Saroltáról is egy közlekedési baleset kapcsán hallhattunk legújabban, de persze nem ez volt a legzűrösebb ügye. Az énekesnő 2004 októberében vonult be a börtönbe, miután három év letöltendő büntetésre ítélte őt a bíróság, többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalásért - ebből végül is, jó magaviselete okán elengedtek egy évet. Cini annak idején 120 millió forinttal károsította meg, micimackósan szólva, rokonait, barátait és üzletfeleit, de összesen talán ennél is többet kaszált tévéműsoraival: először az RTL Klub mutatta be utolsó szabad napjait, majd börtönéletét, szabadulása után pedig a TV2 csapott le rá - itt ugyan nem kapott önálló műsort, de feltűnt többek között a Napló-ban, az Aktív-ban és a Szulák Andrea-show-ban is. Igaz, azóta a TV2 is megorrolt rá, hiszen a kizárólagos szerződés ellenére, Cini fellépett az ATV-n is.