Vágólapra másolva!
A Borsodi Ligában negyedik helyen álló Újpest labdarúgócsapatának vezetősége azonnali hatállyal menesztette Valeré Billen vezetőedzőt.

"A klubvezetés értékelése szerint a labdarúgócsapat eddigi vezetőedzője több alkalommal nem tartotta be feladatköréből adódó szakmai és adminisztratív kötelezettségeit, a labdarúgócsapat egyes játékosait megkísérelte a klubvezetés ellen hangolni, illetve egyes játékosokat arra próbált rábírni, hogy a sportszervezetet más - vele kapcsolatban álló - külföldi csapat érdekében elhagyja" - olvasható az egyesület hivatalos honlapján kiadott közleményben.

A vezetőség azt is felrótta a trénernek, hogy noha szóban megállapodtak a közös megegyezéses szerződésbontásban, azt végül korábbi ígéretével ellentétben nem fogadta el a szakember, ezért "azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással" vált meg tőle.

Billen július 14-én vette át az együttes irányítását.