Vágólapra másolva!
Hat mérkőzéssel folytatódik a női kézilabdázók európai kupasorozata, a legtöbb magyar induló az EHF-kupában lesz érdekelt, ahol a Dunaferr, a Debrecen és a Kiskunhalas lép pályára, a KEK-ben a Cornexi-Alcoa-HSB Holding meccsel, míg a Bajnokok Ligája csoportkörében a Győri Audi ETO KC, illetve a Budapest Bank-FTC kezdi meg menetelését.

A női BL-ben megkezdődnek a csoportküzdelmek. A Győri Audi ETO KC és a Budapest Bank-FTC egyformán nehéz riválissal indul, előbbi a montenegrói Buducnost Podgoricához látogat, míg a népligetiek a macedón Kometal Szkopjét fogadják.

A Győr arra készül, hogy kiköszörülje a tavalyi csorbát: egyrészt szeretne továbbjutni csoportjából, másrészt visszavágna montenegrói ellenfelének, amely a 2005-2006-os KEK-döntőben alaposan megtréfálta. A Buducnostban gyökeres változás nem történt tavasz óta, csupán Petra Valová távozott, a beállós azóta már a Cornexi játékosa.

Az ETO a két ünnep között évzáróként két győzelmet aratott a szlovákiai Vágsellye ellen (30-29, 35-21), majd legyőzte bajnokin a Kiskunhalast (44-24). Utóbbin bemutatkozott a csapat új szerzeménye, Simona Spiridon is, akivel nemcsak támadásban, de védekezésben is sokat erősödött a bajnok.

Forrás: EPA

Spiridon már a Győrt erősíti

A Ferencváros igazi halálcsoportba került, hiszen a zöld-fehér ellenfele három korábbi BL-győztes csapat, a dán Slagelse, az osztrák Hypo, illetve a macedón Kometal Szkopje lesz. Utóbbi ellen kezdenek Németh András tanítványai, s reménykedhetnek, hogy hazai pályán sikerül nyerni.

Forrás: EPA

Naukovic buta balesetet szenvedett

A Fradiban mindenki egészséges, csupán a Vasas által rendezett kupán megsérült Lucia Uhraková fájlalja még derekát. A vendégeknél nagyobb a veszteség, nem lehet ugyanis ott a pályán a frissen honosított Marina Naukovic, aki az Európa-bajnokságon mutatkozott be a macedón nemzeti csapatban, s hat meccsen 40 gólt szerzett.

A 193 centiméter magas átlövő nem sportsérülés miatt került kórházba, december 29-én antennaszerelés közben esett le házának tetejéről, s számtalan zúzódás mellett két bordája is eltört. Várhatóan két hónapot kell kihagynia.

A BL-program, szombat:
D csoport, 1. forduló:
Budapest Bank-FTC - Kometal Szkopje (macedón) 16.15

vasárnap:
B csoport, 1. forduló:
Buducnost Podgorica (montenegrói) - Győri Audi ETO KC 20.00