Egymásra mutogat a Posta és a MédiaLog

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta (MP) cáfolja a MédiaLog Fiege kijelentéseit, amelyekben a piacon nemrégiben megjelent terjesztőcég a Magyar Postára hárítja az előfizetéses lapterjesztésben kialakult problémák miatt a felelősséget. Lengyel László, a MédiaLog igazgatóságának elnöke visszautasította az MP azon állítását, hogy a lapterjesztő a Postára hárította volna a felelősséget, de egyben cáfolta a Magyar Posta keddi állításainak mindegyikét.
Vágólapra másolva!

Az MP az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében hangoztatja: minden szerződéses kötelezettségének eleget tett, időben és rendezetten adta át az előfizetők adatait, így nem okolható azért, hogy a lapok késve vagy egyáltalán nem jutnak el az olvasókhoz.

A Magyar Posta emlékeztet arra, hogy az új terjesztő céggel kötött megállapodás értelmében 2006. október 24-én átadta a teljes előfizetői adatállományt. A MédiaLog tehát akkortól a teljes adatállományon megkezdhette a rendszereinek tesztelését és a felkészülést a januári kézbesítési feladatokra.

Az adatállomány októberi átadása után a Magyar Posta folytatta az új előfizetők gyűjtését. Az új előfizetők adatait a terjesztő céggel kötött kontraktus értelmében az MP 2006. december 22-én lezárta, és 2006. december 25-én az érintett kiadók részére átadta, hogy év végén elegendő idő maradjon az új terjesztőnek a kiegészítő adatok megfelelő feldolgozására és a kézbesítéshez szükséges dokumentumok előállítására.

A közlemény rámutat: többéves tapasztalat szerint az év végi késedelmes banki befizetések száma a teljes előfizetői állományhoz viszonyítva 0,03 százalékot tett ki. Azaz a késedelmes befizetés miatt maximum ennyi előfizető adata nem szerepelhetett a december 22-én lezárt adatbázisban.

A Magyar Posta a szerződés értelmében mintegy 1100 munkatársat adott át a MédiaLognak, akik a településeken akár évtizedes helyismerettel és kézbesítési gyakorlattal rendelkeznek, így ők szintén nem okolhatók a kialakult helyzetért - véli a társaság.

Az átadott előfizetői adatbázissal kapcsolatban a Magyar Posta egyéves garanciát vállalt. A MédiaLog az eddigi konkrét reklamációkat követő ellenőrzések során, a Magyar Posta által átadott adatbázisban nem talált hibát vagy adathiányt, ami az MP szerint egyértelműen bizonyítja, hogy a terjesztési problémákért egyedül a MédiaLog okolható.

Ezzel szemben Lengyel László arról számolt be, hogy a Posta hivatalosan nem a MédiaLognak, hanem az adatkezelő kiadóknak adta át az előfizetői adatokat, az utolsó adatbázis csak december 19-én került a MédiaLoghoz. Az adatok "rendezettségéről" annyit mondott, hogy a Posta nem csupán az élő előfizetői adatokat, hanem visszamenőleg az előfizetői történetet is eljuttatta a kiadókhoz.

Példaként említette, hogy ez egyes napilapok esetében a háromezres előfizetői adat helyett 40 ezer adatot jelentett. Ugyanez vonatkozott a december 25-én átadott változáslistára is - tette hozzá.

"Nem korrekt az év végi késedelmes fizetésre vonatkozó megállapítása sem a Postának" - mondta Lengyel László. Ismertette: általános gyakorlat, hogy az intézmények és közületek költségvetési okok miatt csak januárban teljesítik fizetési kötelezettségüket. Ez mintegy 10 ezer olyan előfizetőt jelent, akinek hagyományosan a kiadók vagy a terjesztő hitelezték meg a késedelmes befizetések megérkezéséig a lapokat.

Ennek a teljes összege akár a 4-500 millió forintot is elérhette. Lengyel László hozzáfűzte, hogy ezek az előfizetők a Posta által átadott adatok "törölt" állományába szerepeltek.

Valóban 1100 kézbesítő átadása szerepelt a szerződésben - mondta Lengyel László -, ám csak 930-an kerültek át a MédiaLoghoz a Postától, így az év utolsó napjaiban kellett a lapterjesztőnek 170 új munkatársat találni és betanítani.

Nem igaz az sem, hogy a MédiaLog nem talált hibát, adathiányt a Posta adatbázisában. A múlt hétvégén 18 ezer adatot kellett pótolni, illetve korrigálni, és jelenleg is további 10 ezer adat korrekciója folyik - fűzte hozzá.

Lengyel László végezetül elmondta: "eddig sem és ezután sem kíván a Magyar Postával nyilvános polémiát folytatni, ezzel szemben, ahogy eddig is, korrekt, a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködésre törekszik".