Vágólapra másolva!
Olli Jokinen nagyon szerethet a Pittsburgh ellen pályára lépni az NHL-ben, a Florida csatára legutóbbi hat mérkőzésén nyolc gólt ütött a Pingvineknek, a mostanin egy mesterhármassal segítette győzelemhez a Pantherst. Ez volt a finn támadó idei második, összesen harmadik triplázása a tengerentúli ligában, a másik oldalon ellenben pont nélkül maradt Sidney Crosby, akivel mindössze másodszor fordult ez elő az elmúlt tizennégy mérkőzésen.

A St. Louis sorozatban második meccsét nyerte idegenben, a Blues ezúttal a New Jerseyt verte 3-2-re, és legutóbbi tizenegy találkozójából nyolcszor győztesen vonulhatott az öltözőbe. Külön bravúr, hogy mind a Colombus, mind a Devils ellen hátránbyól tudott nyerni a Blues.

A Buffalo a Chicagóban aratott 2-1-es diadalával beérte a ligaelső Anaheimet, a Sabresben ezúttal nem annyira a rettegett támadósor, hanem a védelem remekelt, Ryan Miller kapus közel volt a shutouthoz, de Gyenisz Arhipov 50 másodperccel a vége előtt megadásra késztette. A Blackhawksnak az egyenlítés már nem jött össze, így sorozatban negyedszer szenvedett vereséget a gárda.

Az Edmonton alig több mint 11 perc alatt döntésre vitte a dolgot a San José ellen, az Oilers ugyan a folytatásban beszedett két gólt, de az előny így is kitartott a végéig.

eredmények:
New Jersey Devils - St. Louis Blues 2-3 (1-1, 1-2, 0-0)
gól:
Madden (4:23), Gionta (20:19), illetve Tkachuk (10:50), Hinote (22:32), Drake (29:35)

Florida Panthers - Pittsburgh Penguins 5-2 (1-0, 1-1, 3-1)
gól: O. Jokinen (5:27, 30:16, emberelőnyből, 43:23), Stümpel (43:41), Gelinas (54:32), illetve Malkin (32:26), C. Armstrong (51:21)

Chicago Blackhawks - Buffalo Sabres 1-2 (0-1, 0-0, 1-1)
gól: Arhipov (59:10, emberhátrányból), illetve Hecht (4:47), Afinogenov (42:56)

San José Sharks - Edmonton Oilers 2-3 (1-3, 0-0, 1-0)
gól: Goc (12:44), Cheechoo (42:41, ee.), illetve M. Bergeron (1:35, ee.), M. Roy (10:43), Stoll (11:19, ee.)