Vágólapra másolva!
Az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle labdarúgócsapata Buzsáky Ákos duplájának is köszönhetően 3-1-re nyert a Norwich City otthonában.

A vendégeknél bemutatkozott Halmosi Péter. A Debrecenből szerződtetett középpályás kezdőként kapott lehetőséget, majd a 83. percben lecserélték. Buzsáky a klub hivatalos honlapjának tudósítása szerint két gyönyörű szabadrúgásból volt eredményes.

Egy másik magyar légiósnak is jó napja volt, ugyanis Farkas Balázs mesterhármast ért el a Dinamo Kijev színeiben a Hamburger SV ellen a Dubajban rendezett felkészülési mérkőzésen.

A német gárda honlapja szerint a fiatal tehetség, aki novemberben, Kanada ellen a válogatottban is bemutatkozott, az 55., a 63. és a 79. percben talált a kapuba. Az ukrán csapat végül 4-1-re múlta felül a Bundesligában szereplő hamburgiakat.