A lakosság elöregedésétől tart a Fed elnöke

Vágólapra másolva!
Komoly gazdasági problémának tartja a lakosság elöregedését az amerikai szövetségi bankrendszer, a Fed elnöke. Ben Bernanke csütörtökön az amerikai törvényhozásnak címzett beszédében fiskális lépéseket sürgetett.
Vágólapra másolva!

Ha nem hoz az amerikai kormányzat gyorsan pénzügyi lépéseket, akkor komoly gazdasági gondok jelentkeznek majd az amerikai lakosság fokozatos elöregedése miatt - véli a Fed-elnök. Hozzátette: az amerikai (költségvetési) deficitet lehet stabilizálni vagy akár mérsékelni is az elkövetkezendő pár év során, de ez csak egyfajta vihar előtti csöndnek tekinthető majd.

Ha növekszik a szövetségi deficit (ami tavaly 248 milliárd dollár volt), akkor nő, méghozzá példátlan magasságba, az állam adóssága, ami magával vonhatja a kamatszint emelkedését, ami viszont lenyomja a fogyasztást és az üzleti tevékenységet is, és ezzel ördögi kör alakulhat ki. A gazdasági növekedés egyedül nem fogja valószínűleg rendezni a "nemzet fenyegető fiskális gondjait".

A pénzügyi vezetésnek rendbe kell tennie a társadalombiztosítást és az egészségbiztosítást is, hiszen 78 millióan mennek a jövő évtől nyugdíjba a "baby boom" generációból, azaz az 1946 és 1964 között született amerikaiak közül - fejtette ki Bernanke.