Vágólapra másolva!
Furcsa dolog krízisről beszélni egy olyan klubnál, amely 13 ponttal vezeti hazája bajnokságát, a Bajnokok Ligájában ott van a legjobb 16 között, ligakupa-döntős, és még az országos kupában is versenyben van. Az Olympique Lyon esetében azonban éppen ez a helyzet, köszönhetően annak, hogy az OL a legutóbbi négy bajnokiján nem tudott nyerni - márpedig ilyen rossz sorozata közel négy éve nem volt a klubnak.

A lyoni egyesület 2001 óta egyeduralkodónak számít a Ligue 1-ben, sorozatban öt bajnoki címet nyert, és alighanem idén a hatodikat is begyűjti majd. A csapat az ősszel ugyanolyan magabiztosan szerepelt, mint az előző években, az első 18 fordulóban mindössze két olyan összecsapása akadt, amelyen pontot veszített, miközben a Bajnokok Ligájában is gond nélkül jutott tovább a csoportjából. Amikor a 18. játéknapon a gárda idegenben verte 4-0-ra a második helyen álló RC Lenst, akkor alighanem mindenki beletörődőtt abba, hogy a Lyon soha nem látott fölénnyel fogja megnyerni a francia pontvadászatot.

Azóta viszont az OL egyetlen bajnokin sem győzött, ami négy összecsapást jelent - márpedig ilyen rossz szériája 2003 februárja óta nem volt a klubnak. Akkor a 25. és a 28. forduló között négy találkozón csak három pontot szerzett a gárda, és vissza is esett az ötödik helyre a tabellán - más kérdés, hogy az idény végeztével így is első lett. Ehhez képest most elhanyagolható problémát jelent, hogy négy találkozón csak két pontot sikerült összegyűjteni, mivel a Lyon előnye még így is 13 pont, köszönhetően annak, hogy az üldözőboly tagjai rendszeresen körbeverik egymást. Ugyanakkor ilyen teljesítménnyel aligha sikerülhet a nagy álom, vagyis a legjobb négy közé kerülés a Bajnokok Ligájában, így a klub vezetősége igyekezett megkeresni a gondok gyökerét, és megoldást találni a problémára.

A gyengébb eredményekhez kétségtelenül hozzájárult a csapatot sújtó sérüléshullám, amely elsősorban a támadó részlegben szedte áldozatait. Már az idény előtt sejteni lehetett, hogy ebben a csapatrészben problémák adódhatnak, nem véletlenül akart a klub nyáron mindenáron egy középcsatárt igazolni, amiből azonban nem lett semmi. Ennek ellenére egészen decemberig nem volt gond, hiszen a centerek közül (a Lyon által favorizált 4-3-3-as felállásban csak egy középcsatárra van szükség) valamelyik mindig egészséges volt, előbb Fred, majd Karim Benzema, esetleg John Carew játszott ezen a poszton, a csapat pedig nyerte a meccseket. Az év végére azonban mindhárman kidőltek a sorból, sőt, a vésztartalék Sylvain Wiltord is megsérült - így az utolsó tavalyi bajnokin az AS Monaco ellen kényszerüségből Florent Malouda szerepelt a centerpozícióban, pályafutása során alighanem először (és a lyoniak reményei szerint utoljára). Az idei első találkozón aztán Fred már rendelkezésére állt, de teljesítménye alapján könnyen lehet, hogy nem teljesen egészségesen vállalta a játékot.

Forrás: EPA



Időközben azonban előjött egy újabb probléma, jelesül a védekező középpályás, Alou Diarra sérülése. A nyáron Mahamadou Diarra helyére leigazolt focista viszonylag kevés lehetőséget kapott az ősszel, de kiesése azt jelentette, hogy ezen a poszton Jérémy Toulalannak nincs alternatívája, márpedig egy komoly klub ezt nem engedheti meg magának. A Lyon a brazil játékospiacon nézett szét, és villámgyorsan meg is vette a Cruzeiro focistáját, Fábio Santost négymillió euróért, aki akár már a szerdai, Olympique Marseille elleni kupameccsen bemutatkozhat a csapatban. Sőt, az OL januárban egy harmadik transzfert is végrehajtott, hiszen szerződtette a CS Sedan algériai balhátvédjét, Nadir Belhadzsot, akit azonban egyelőre rögtön vissza is kölcsönöztek a Sedannak. Ez az átigazolás azt jelzi, hogy a klubnál hosszú távra terveznek, és előrevetíti, hogy a Lyon nyáron alighanem jó pénzért megválik a balhátvéd Eric Abidaltól.