Elmű: 19,8 százalékkal csökkent a profit

Vágólapra másolva!
A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) konszolidált adózott nyeresége a 2005. évihez képest tavaly 19,8 százalékkal 14,424 milliárd forintra esett vissza.
Vágólapra másolva!

Az árbevétel 11,8 százalékkal 215,145 milliárd forintra nőtt. A ráfordítások között legnagyobb tételt jelentő anyagjellegű költségek egy év alatt 14,1 százalékkal, az árbevétel növekedésénél nagyobb ütemben 148,53 milliárd forintra nőttek.

Az értékesítés árbevételéből 89,73 százalék volt a villamos energia eladások értéke. Ennek éves változását a társaság nem közölte. A szabadpiaci tevékenységgel összefüggő rendszerhasználati díjbevétel pedig 172,8 százalékkal nőtt.

Az üzemi szintű nyereség így 8,3 százalékkal 19,020 milliárd forintra mérséklődött. A társaság 298 millió forint pénzügyi veszteséget könyvelt el.

Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) a 2005. évi 2960 forintról 2375 forintra csökkent.

Az Elmű az elmúlt évben 8435 gigawattóra villamos energiát vásárolt, 0,2 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A közüzemben 7371 gigawattóra villamos energiát adott el, ami stagnálást jelent, míg az Elmű hálózatán összesen 10 811 gigawattóra, az előző évinél 4,1 százalékkal több villamos energia ment keresztül. A hálózati veszteség 0,2 százalékponttal 9,9 százalékra emelkedett.

A 60,744 milliárd forint jegyzett tőkéjű áramszolgáltató saját tőkéje 1,6 százalékkal 85,749 milliárd forintra mérséklődött.

A hosszúlejáratú kötelezettségek 6,9 százalékkal 30,109 milliárd forintra emelkedtek, míg a rövidlejáratú kötelezettségek 73,1 százalékkal 42,73 milliárd forintra nőttek. Ezen belül a kölcsönök 261,7 százalékkal 19,967 milliárd forintra emelkedtek a számlázási módszerben történt változás nyomán felfüggesztett behajtási tevékenység miatt szükséges hitelek eredményeként.

Az Elmű 55,3 százalékban a német RWE, 27,3 százalékban a szintén német EnBW tulajdonában van, míg a Fővárosi Önkormányzat 10,5 százaléknyi részvényt birtokol.

Az Elmű részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak. A papír a hétfői tőzsdenapot 33 000 forinton zárta, az elmúlt 52 hétben a legalacsonyabb árfolyama 24 500, a legmagasabb 35 895 forint volt.