Vágólapra másolva!
Elutasították a Livorno kérését, így az olasz klub zárt kapuk mögött fogadja a spanyol Espanyol együttesét a szerdai labdarúgó UEFA-kupa-mérkőzésen. Erről Alessandro Cosmi, Livorno polgármestere nyilatkozott, miután a Picchi-stadion a város tulajdona.

"Sajnos nem tudtuk elérni, hogy nézők jöhessenek a mérkőzésre. Nagyon bízom abban, hogy a legközelebbi bajnokin már lesznek szurkolók" - mondta.

A toszkán együttes a stadion befogadóképességének csökkentésével próbált megfelelni a megszigorított biztonsági előírásoknak.

Az európai szövetség (UEFA) pénteken határozott úgy, hogy a Livorno zárt kapuk mögött fogadja spanyol riválisát. Az Armando Picchi-stadion ugyanis nem felel meg az olasz kormány új biztonsági előírásainak, amelyeket azután alkottak meg, hogy február 2-án egy rendőr életét vesztette a Catania-Palermo bajnoki mérkőzést követő rendbontásokban.

A létesítmény 15 ezer néző befogadására van hitelesítve, s ezt szerették volna 10 ezerre csökkenteni, ugyanis a "Pisanu-törvénynek" nevezett pályarendszabályok értelmében más előírások vonatkoznak a 10 ezresnél nagyobb, illetve kisebb stadionokra.