Vágólapra másolva!
A Bundesliga tabelláján az első négy helyen csupa olyan együttes áll, amely a kilencvenes évek óta kisebb kihagyásokkal ott van a német pontvadászat élmezőnyében. Az ötödik pozíciót viszont az 1. FC Nürnberg foglalja el, amely hatvanas években még a legsikeresebb (nyugat)német egyesületnek számított, hogy aztán majdnem eltűnjön a süllyesztőben - és ha a nürnbergiek így folytatják, akkor 19 év után ismét kiléphetnek majd a nemzetközi porondra.

A nürnbergi gárda fénykora még a Bundesliga előtti időszakban volt, a klub az egységes (nyugat)német pontvadászat 1963-as bevezetése előtt nyolc bajnokságot nyert. Egy trófeát még ezt követően is sikerült begyűjteni, de az 1968-as aranyérmet azonnal kiesés követte, és azóta a szurkolóknak nem sok sikerélményben volt részük, a Club (mert Németországban csak így nevezik az 1. FC Nürnberget) a kilencvenes évek közepén még a harmadik vonalban is megfordult. A liftező csapattá vált egyesület a 2004-es, élvonalba való feljutást követően megkapaszkodott ugyan az elitben, de az előző pontvadászatban menthetetlennek tűnt. Amikor 2005. november 9-én Hans Meyer átvette a gárda irányítását, akkor a Nürnberg sereghajtó volt a Bundesligában - ám a szezont végül a nyolcadik helyen zárta!

A klub tavaly tavasszal egészen fantasztikus teljesítményt nyújtott, ám sokan tartottak attól, hogy a nyári szünettel odalesz a csapat lendülete. A holtszezonban mindenesetre nagy volt a mozgás a játékoskeretben, a kulcsemberek közül elment a svájci Mario Cantaluppi és a csatár Stefan Kiessling (utóbbit ötmillió euróért adták el a Bayer Leverkusennek), viszont kilenc új futballista is érkezett. Üzletileg mindenképpen jól jött ki a dologból az egyesület, mert csupán a Kiesslingért kapott pénzt költötte el, és hamar az is kiderült, hogy a pályán sem lesznek gondok. Hans Meyer mester ugyanis elsősorban nem azért igazolt ilyen sok játékost, mert a manapság oly divatos rotációs szisztéma hívévé vált volna, hanem az volt a célja, hogy mindig legyen megfelelő utánpótlás, ha valaki kidől a sorból.

Alaphelyzetben azonban a mester szinte teljesen az előző idény együttesére épített, elvégre az igazolások közül csak a cseh válogatott középpályás, az Ajax Amsterdamtól ingyen megszerzett Tomás Galásek kapott rendszeresen játéklehetőséget - igaz, ő kihagyhatatlan a nürnbergi kezdő tizenegyből, minden egyes bajnokin ott volt a csapatban. Az ő jelenléte még nagyobb stabilitást adott a középpályának, ahol Galásek mellett még egy, kifejezetten védekező felfogású futballista játszik a tunéziai Dzsavhar Mnari személyében - a Kicker osztályzatai alapján eddig ők a Nürnberg legjobbja a kapus Raphael Schäfer mellett.

A fenti tény alapján nem meglepő, hogy a Nürnberg elsősorban a védekezésének köszönhetően áll ilyen előkelő helyen, a Club kapta eddig a legkevesebb gólt a Bundesligában, 21 forduló alatt mindössze 17-szer került a hálójába a labda. Az ősszel azonban sokáig csak döntetleneket játszottak (volt, hogy sorozatban hétszer ikszeltek!), így a középmezőnynél nem tudtal feljebb lépni. Idén azonban végre a támadók is elkapták a fonalat, különösen az orosz Ivan Szaenko, aki a négy 2007-es bajnokin négyszer volt eredményes. E négy meccsből hármat megnyert a gárda, és ha figyelembe vesszük, hogy az ellenfelek között volt a Bayern München és a VfB Stuttgart is (mindkettő a Nürnberg előtt áll a tabellán), akkor ez az eredménysor különösen figyelemre méltó. A klub célkitűzése a szezon előtt a 8-12. hely valamelyikének megszerzése volt, de mára megnőtt az étvágy, és a csapat szeretne az első hatban végezni - ami egyet jelentene az európai porondra való kilépéssel. Márpedig ez 1988 óta nem jött össze a csapatnak.

A szakvezetővel, Hans Meyerrel mindenesetre máris meghosszabbították a szerződést 2009-ig, bár a népszerű tréner kontraktusa alighanem egyedülálló a modern labdarúgásban. A megállapodás értelmében ugyanis Meyer akármikor felállhat a kispadról, igaz, ha felbontja a szerződést, akkor nem jár neki végkielégítés. Ezt a kiskaput azért vették bele a kontraktusba, mert a szakember egyszer korábban már "visszavonult", hogy kedvenc elfoglaltságával, a rózsakertészettel foglalkozzon, és 2005 őszén a nürnbergiek csak nehezen vették rá arra, hogy elfogadja ajánlatukat. Ilyen kondíciókkal azonban Meyer belement az üzletbe.

Az egyesület vezetőségének előrelátására jellemző, hogy máris megkezdték a következő szezon keretének kialakítását. Már most tudni, hogy 2007 nyarától Nürnbergben folytatja pályafutását a VfL Bochum bosnyák középpályása, Zvjedzan Misimovics, illetve az 1860 München fiatal csatára, Nicky Adler, viszont az is bizonyos, hogy a kapus, Raphael Schäfer júniustól a VfB Stuttgartban folytatja. A következő feladat tehát egy portás szerződtetése lesz - az európai kupaszereplés lehetősége alighanem csábító lesz a kapusok számára.