Tovább csökkent a vízi szállítás részesedése

Vágólapra másolva!
Tavaly mintegy 7 százalékkal több árut szállított a magyar gazdaság, mint 2005-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A helyi személyszállítás teljesítménye némileg csökkent, a távolságié pedig valamelyest nőtt 2006-ban.
Vágólapra másolva!

Tavaly a szállított áruk 337 millió tonnás tömege 7 százalékkal volt magasabb az egy évvel azelőttinél. A vasúti áruszállítás volumene 7, a közútié pedig 10 százalékkal nőtt, a belvízi és csővezetékes szállításé viszont 13, illetve 5 százalékkal csökkent. Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény (egy tonna tömegű áru egy kilométer távolságra való elszállítása) 14 százalékkal bővült, 48 milliárd árutonna-kilométerre. A vasúti áruszállításban 11, a közúti áruszállításban 21 százalékos növekedést mértek, a vízi és a csővezetékes szállításban viszont 10, illetve 3 százalékos visszaesés.

2006-ban az összes teljesítményből a közúti áruszállítás részesedése emelkedett: a 2005. évi 59,8-ről 63,5 százalékra, miközben a vasútié 0,6 százalékponttal 21 százalékra, a vízi áruszállításé pedig 1 százalékponttal 4 százalékra csökkent. Belföldön 2006-ban a szállított árutömeg és az árutonna-kilométerben mért teljesítmény egyaránt 6 százalékkal nőtt. A nemzetközi áruszállításban a szállított áruk mennyisége 10 százalékkal, az árutonnakilométer-teljesítmény pedig 18 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.

A közúti fuvarozásban az átlagos szállítási távolság 11 százalékkal, a futásteljesítmény 16 százalékkal volt magasabb, mint 2005-ben. Az 5 tonnánál kisebb teherbírású tehergépjárművek esetében csökkent, az ennél nagyobb teherbírású tehergépjárművek, illetve a vontatók esetében viszont nőtt mind a szállított áru mennyisége, mind a árutonna-kilométerben mért teljesítmény. A belvízi áruszállításban a magyar és a külföldi hajók által a belvizek magyarországi szakaszán szállított áruk tömege - a bázisidőszak magas értékénél - 2006-ban 13 százalékkal, az árutonnakilométer-teljesítmény 10 százalékkal volt alacsonyabb. A szállított áruk tömege jelentősen, 20, illetve 24 százalékkal csökkent mind a kiviteli, mind a behozatali áruforgalomban.

A távolsági személyszállításban az utasok 722 milliós száma kismértékben, az utaskilométer-teljesítmény - amely 2006-ban átlépte a 30 milliárdos értékküszöböt - 6 százalékkal nőtt. Az utaskilométer-teljesítmény belföldön nem változott számottevően, nemzetközi viszonylatban viszont - mindenekelőtt a légi személyszállítás több éve tartó térnyerésének köszönhetően - 22 százalékos volt a bővülés. Az utaskilométer-teljesítményben a légi személyszállítás növelte részesedését, 24,3-ről 28,3 százalékra, miközben az autóbuszé 40,7-ről 38,9 százalékra, a vonaté pedig 34,9-ről 32,6 százalékra esett vissza. A Budapest/Ferihegy repülőtér utasforgalma 8,3 millió fő volt.

A helyi személyszállítás utasszáma és utaskilométerben mért teljesítménye egyaránt 3 százalékkal csökkent, az utaskilométer-teljesítmény értéke így 9 milliárd alá esett. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 15 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.