Éjszaka is lát a Sony új fényképezője

Vágólapra másolva!
A jövő héten megnyíló PMA 2007 fotótechnikai kiállítás előtt hét új digitális fényképezőgépet leplezett le a japán gyártó. Ultravékony, tizenötszörös optikai zoomos, és sötétben látó kamerák egyaránt szerepelnek a kínálatban.
Vágólapra másolva!

A nagy zoomos modellek között a tizenkétszeres átfogás már megszokottnak számít. Talán ezért döntöttek úgy a Sony tervezői, hogy még szélesebb átfogású objektívet tesznek az új Cyber-shot csúcsmodellekbe: a Sony H7 és H9 egyaránt tizenötszörös optikai zoomot kapott. A nyolc megapixeles kamerákat természetesen optikai stabilizátorral is ellátták, sőt, beépítették a vállalat tükörreflexes típusának képfeldolgozó processzorát is az új modellekbe.

Mindkét típus rendelkezik HDTV kimenettel is, bár ehhez egy opcionálisan kapható kábel szükséges, valamint a többi új modellhez hasonlóan rendelkeznek arcfelismerő technológiával is, vagyis portréfotó készítésekor az élességet/expozíciót/fehéregyensúlyt automatikusan a képmezőben található emberi arcra állítják be.

Forrás: [origo]

Különlegesség, hogy a Cyber-shot H9 masinában újra megtalálható a Sony egy korábbi fejjlesztése, az úgynevezett NightShot üzemmód. Ennek segítségével akár teljes sötétségben is készíthetők felvételek, ugyanis használata során infravörös fényt bocsát ki a készülék. Ezt a változatot ráadásul 3 colos, kihajtható hátfali LCD-vel szerelték fel. Várhatóan áprilisban jelennek meg a kereskedésekben ezek a típusok, az Egyesült Államokban 400, illetve 480 dolláros áron, vagyis 78 ezer, illetve 93 ezer forintért.

Az ultravékony T-széria szintén két új taggal bővül. A Cyber-shot T20 háromszoros stabilizált optikát és nyolc megapixeles érzékelőt kapott, de a H-sorozattól örökölte a felújított kezelőrendszert és az arcfelismerő technológiát is. A fekete, ezüst, fehér, és pink színben pompázó fémvázas modell 330 dollárért, azaz 64 ezer forintért vihető majd haza a tengerentúlon. Szintén nyolc millió pixeles a Cyber-shot T100, azonban meglepően nagy, ötszörös zoomot szereltek bele, és méretes, 3 colos hátfali kijelzővel büszkélkedhet. Ez a változat piros, ezüst és fekete színben készül majd, ára pedig 400 dollár, azaz 78 ezer forint körül alakul majd.

Forrás: [origo]

Végül három új kompakt kütyüt is bemutatott a Sony: a Cyber-shot W80, W90 és W200 egyaránt háromszoros stabilizált optikai zoommal rendelkezik, és az előző gépekhez hasonlóan új menürendszert, és arcfelismerőt is kaptak. A három modell között az egyetlen lényegi eltérés a megapixelek száma és a masina színe lesz. A hétmillió pixeles W70 fekete, ezüst, fehér és pink színben 250 dollárba, vagyis 48 ezer forintba kerül majd. A Sony W90 nyolc megapixeles szenzorral van szerelve, és ezüst vagy fekete színváltozatban lesz kapható 300 dolláros, azaz 58 ezer forintos áron. A tizenkét (!) megapixeles, ezüst színben debütáló Cyber-shot W200 ára 400 dollár, azaz 78 ezer forint lesz majd.

Forrás: [origo]