E-nyilatkozattal gyorsítják a vámolást

Vágólapra másolva!
Elektronikusan is beadhatják vámáru nyilatkozatukat a fuvarozók tavasztól. A rendszer segítségével a vámosok fel tudnak készülni a szállítmányok fogadására, és megfelelő vizsgálatára - írja a Népszabadság. A gyorsabb vámeljárás versenyelőnyt jelent. A VPOP reményei szerint a rendszernek köszönhetően több cég helyezi majd logisztikai bázisát Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Márciustól egyes fővámhivatalokban elektronikusan adhatják le árunyilatkozatukat az exportőrök. A rendszer tesztelése után nyártól az egész országban működésbe lép. Nagy János vezérőrnagy a Vám és Pénzügyőrség (VPOP) országos parancsnoka szerint a fejlesztés jelentős mértékben felgyorsítja a normál eljárásban kezdeményezett vámkezelések lefolytatását - írja a Népszabadság.

Ha az uniós szabadpiacra Magyarországon át lép be az áru, az importőr már a szállítmány útra bocsátásakor előre jelzi, hogy mikor, hol előre láthatólag lép be az áru az országba, amiről a VPOP munkatársai kockázatelemzés alapján szintén előre eldönthetik, hogy milyen jellegű vámvizsgálatot végeznek el rajta. Amennyiben eltérő az uniós szabadpiacra történő beléptetés és a szállítmány célországa, úgy az ottani vámhatóságok értesítést kapnak a szállítmányról, majd ugyanígy visszaigazolhatják annak megérkeztét. Az e-fizetésre egyelőre nem lesz lehetőség, mert a VPOP-nak nem sikerült megállapodni az érintett pénzintézetekkel.

Nagy János szerint a hatékonyabb és gördülékenyebb vámügyintézés egyben versenyelőny is. Túl azon, hogy a nálunk lebonyolított vámtételek huszonöt százaléka a magyar államkincstárban marad, mind több cég áll át a "just in time" - rendszerű termelésre és szállításra, ahol igen fontos, hogy ne kelljen esetleg hosszas vámeljárással bajlódni. Ennek kapcsán a VPOP is levonta az utóbbi évek, elsősorban az EU -csatlakozás óta eltelt időszak tanulságát- hangzott el a keddi ügyféltalálkozón. Akkor ugyanis a hazai vámügyintézés nehézkességére hivatkozva sok hazai és külföldi cég tette át logisztikai rendszerét külföldre, elsősorban Szlovákiába, illetve Ausztriába, és becslések szerint mintegy harminc százalékkal csökkent a nálunk szabadpiacra bocsátott vámtételek mennyisége.