Rába: Egyelőre nincs részvénylehívás

Vágólapra másolva!
A Rába Nyrt.-nél tavaly elhatározott Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program első harmadának lehívási lehetősége február 27-én megnyílt, ám a vezetők vállalták, hogy egyelőre nem hívják le a részvényeket - közölte a Rába a BÉT honlapján hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Rába 2006. július 28-án 1,9 millió darab részvényopciót adott ki a társaság mintegy 50 vezető munkatársa számára. Az opciók három részletben hívhatók le, legkorábban minden év februárjában, legkésőbb pedig júliusban. A lehívás feltétele, hogy a Rába-részvények tőzsdei forgalommal súlyozott átlagára, az adott év júliusát megelőző hat naptári hónapban, bármely egymást követő 20 kereskedési napon elérje vagy meghaladja, az első lehívásnál az 1000 forintot, a másodiknál az 1500, a harmadiknál a 2000 forintot.

Az opció a lehívott részvények azonnali tőzsdei értékesítésével vagy megtartásával gyakorolható. A közlemény szerint a részvényopciós program résztvevői mindannyian vállalták, hogy a részvényérték növelése érdekében nem élnek az első lehívási lehetőséggel a 2. lehívási lehetőség megnyílásáig, de legkésőbb a 2007. évet lezáró közgyűlés időpontjáig. Az önkéntes korlátozás kizárólag az első lehívásra vonatkozik.