A román GDP 7,7 százalékkal nőtt tavaly

Vágólapra másolva!
Továbbra is dinamikusan nő a román GDP. A külkereskedelmi mérlegjelentősen romlott  ugyan tavaly a fogyasztás bővülése miatt, ám az államháztartási mérlegben így is a GDP több mint 2 százalékának megfelelő többlet keletkezett.
Vágólapra másolva!

Románia hazai összterméke 7,7 százalékkal volt több reálértékben a 2005-ösnél, így 342,418 milliárd lej (25,46 billió forint) lett - közölték a román statisztikai hivatalban kedden. Az idei évre a kormány ehhez képest valamelyes lassulást, 6,5 százalékot vár. A Reuters elemzői a tavalyi évre 7,7 százalékos, az ideire 6,4 százalékos GDP-növekedést várnak a román gazdaságban. 2005-ben Románia gazdasági növekedése 4,1 százalékra lassult az árvízkárok és a mezőgazdaság visszaesése miatt a 2004-es, 8,4 százalékos rekord ütemről.

A román statisztikai hivatal utolsó adatai szerint decemberben a nettó átlagbér, 1099 lej (82 158 forint), 21 százalékkal volt több a novemberi 908 lejnél - főleg a 13. havi fizetések miatt -, és 29,6 százalékkal több a 2005. decemberinél. Ősszel folyamatosan gyorsult a reálbér emelkedése Romániában. Januárban a reálbértöbblet 97,2 százalékos volt 1990. októberhez képest. Szeptemberben a többlet még csak 93,1 százalékos volt.

A bérkiáramlás miatt növekvő fogyasztás Románia külkereskedelmi hiányát tavaly 50,6 százalékkal 11,7 milliárd euróra emelte. Tavaly a román export 25,8 milliárd eurót tett ki, 16,2 százalékkal többet, mint 2005-ben. Az import éves növekedése a január-novemberi 24,5 százalékos emelkedést is meghaladta, 25,1 százalék lett.

A harmadik negyedévben a beruházások erősen felgyorsultak, 15,6 százalékkal gyarapodtak az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévi 12,2 százalékos és az első negyedévi 11,4 százalékos éves többlet után. A román gazdaság motorja a beruházás, azon belül is főleg a külföldi beruházás. Az első tíz hónapban 6,87 milliárd lej (513,8 milliárd forint), a hazai össztermék 2,04 százalékának megfelelő többlet keletkezett az államháztartási mérlegben. Részint sokféle adó emelése, részint a felgyorsult gazdasági növekedés miatt az összes adóbevétel nőtt, - noha ezen belül a személyi jövedelemadó- és a társaságiadó-bevételek átmenetileg csökkentek az egykulcsos rendszer 2005. januári bevezetése óta -, és a kiadási célokat sem sikerült teljesíteni, a tervezetek rossz szervezettsége miatt. Az idei költségvetési bevételeket a GDP 35 százalékán várják.

A román kormány a tavalyi 2,5 százalékos GDP-arányos deficitcélt állított be, a szaporítani tervezett infrastrukturális beruházások miatt. Az eredeti cél 0,5 százalékos hiány volt, a célszámot az év során négyszer emelték. Az októberben elkészült, jövő évi költségvetési terv szerint az államháztartási hiánycél idén a GDP 2,8 százaléka. Az infláció a várakozások szerint idén 4 százalék körül lesz.