Vágólapra másolva!
Az év elején a francia AS Saint-Etienne hívei még elégedettek lehettek csapatuk teljesítményével, elvégre a Zöldek a negyedik helyen álltak a tabellán, de azóta a gárda háza táján kevés pozitívum történt. Az együttes egyik legjobb játékosa valósággal kikényszerítette távozását, az eredmények visszaestek, az Olympique Lyon elleni helyi rangadón pedig rendbontás volt a nézőtéren - a jelek szerint a patinás gárda továbbra sem tud a hagyományainak megfelelően szerepelni.

A francia labdarúgás történetének egyik legsikeresebb klubja, amely a hetvenes években élte fénykorát, elég régóta képtelen felidézni az egykori sikereket, utolsó trófeáját 1981-ben nyerte, amikor is aranyérmes lett a Ligue 1-ben. Az elmúlt évtizedben kétszer is kiesett az egyesület a legjobbak közül, és mindkét alkalommal három évet töltött el a második vonalban, de a 2003-as feljutást követően meglepően jól szerepelt, hiszen hatodik lett.

Mindezt a 2005-2006-os pontvadászatban nem sikerült megismételni, aminek a nyáron edzőváltás lett a következménye, és a kispadra a klub egykori futballistája, a cseh Iván Hasek került. Ezzel együtt a játékoskeretben is akadtak változások: a legfontosabb távozó az angol Tottenham Hotspurnak eladott Didier Zokora volt, ám érte majd 14 millió eurót kasszírozhatott az egyesület, amelynek nagy részét el is költötték új focistákra.

A legdrágább az FC Sochaux-tól megvett brazil csatár, Ilan volt (ő hatmilliót kóstált), de az argentin Daniel Bilos, valamint Yohan Hautcoeur sem volt olcsó - Christophe Landrin viszont egy csereüzlet keretén belül érkezett a PSG-től, érte David Hellebuyckot adták a párizsiaknak.

Hasek a taktikát is átalakította, a korábban megszokott 4-3-3 helyett inkább a 4-4-2-es felállást alkalmazta, a középpálya két oldalán kifejezetten támadó szellemű szélsőkkel, és ez bejönni látszott. Ugyan a Zöldek idegenbeli teljesítménye nem volt valami ideális, hazai pályán viszont ellenállhatatlan volt az együttes: a Geoffroy Guichard-stadionban sorozatban nyolc mérkőzést nyert a csapat, és mivel egyszer-egyszer azért vendégként is elcsípett egy pontot, így aztán ott volt a közvetlen élmezőny mögött.

Az év utolsó bajnokiján ugyan szokásához híven megint kikapott idegenben az Olympique Marseille ellen, de így is a negyedik pozícióban zárta az esztendőt, csupán két egységnyivel lemaradva a harmadik FC Sochaux mögött. Január hónap azonban kifejezetten rosszul alakult az ASSE számára, és ez elsősorban a csapat bombaformában lévő támadójának, Frédéric Piquionne-nak volt köszönhető. Az ötgólos csatárért ugyanis bejelentkezett a listavezető Olympique Lyon, és a játékos is szívesen igazolt volna a francia bajnokság mezőnyéből kiemelkedő klubhoz - azonban a Zöldek érthető módon nem engedték el.

Forrás: EPA

Piquionne (balra) itt még a St. Etienne mezében riogatta a védőket

Erre aztán Piquionne kijelentette, hogy többé nem óhajt pályára lépni a csapatban, Hasek pedig válaszul a tartalékok közé száműzte őt. Az ügy vége az lett, hogy a támadót az átigazolási időszak utolsó napján kölcsönadták az AS Monacónak, amivel alapvetően csak a monte-carlóiak jártak jól: Piquionne azóta már három gólnál jár új csapatában. De nem Piquionne volt az egyetlen távozó a Zöldeknél januárban: a Hasek által teljesen mellőzött argentin középpályás, Ignácio Piatti hazatért a Gimnasia la Platába, és honfitársától, a nyáron nagy reményekkel igazolt, de a szakvezető által meglepően kevésszer bevetett Bilostól is megváltak, őt a mexikói Club Américának adták kölcsön.

A jobbhátvéd Fousseiny Diawara is eligazolt, mégpedig Sochaux-ba, ami azért volt rizikós, mert így egyetlen vérbeli jobb oldali bekk maradt Lamine Diatta személyében - aki Murphy törvényeinek megfelelően rögtön meg is sérült, és a legutóbbi három bajnokin a fiatal középpályás, Mouhamaddou Dabo volt kénytelen ezen a poszton szerepelni. Piquionne pótlására ugyan kölcsönvették az OGC Nice csatárát, Matt Moussilou-t, de ez is a kapkodás jele volt - elvégre egy olyan játékosról beszélünk, aki az idény első felében 19 mérkőzésen egyetlen árva gólt sem tudott összehozni!

Ehhez képest Saint-Etienne-ben rögtön az első fellépésén betalált, de Hasek egyelőre csak csereként vetette be, és többször nem is volt eredményes. A Zöldek idei szerepléséről mindent elmond, hogy a gárda 2007-ben még egyik otthoni mérkőzését sem tudta megnyerni (ebben benne van a Sochaux ellen elveszített kupamérkőzés is) - tavaly sorozatban nyolcszor diadalmaskodott a Geoffroy Guichard-stadionban. Mindennek köszönhetően a negyedikről a hetedik pozícióba esett vissza a gárda, és bár a Ligue 1 mezőnye a harmadik és a nyolcadik hely között meglehetősen szoros, ha nem következik be formajavulás, akkor a Saint-Etienne számára megint csak álom marad az európai kupaszereplés.