Gyorsabban kell dönteni a bankfúziókról

Vágólapra másolva!
A nemzeti trösztellenes hatóságoknak a jövőben 60 nap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy kifogást emeljenek a bankok fúziója ellen. Az Európa Parlament kedden a bizottság javaslatára e határidő bevezetéséről döntött az eddigi, korlátlan ideig tartó mérlegelési lehetőséggel szemben.
Vágólapra másolva!

A döntés megakadályozza a remények szerint azt, hogy a egy-egy ország adott esetben a népszerűtlen bankfúziós ügylet megvalósulását politikai okokból megakadályozhassa, protekcionista gyakorlatot folytasson.

Az uniós banktörvény megváltoztatására azután tett a bizottság 30 napos mérlegelési időre javaslatot, hogy Olaszország és Lengyelország igyekezett megakadályozni hazai bankjai más uniós országbeli bank által történt felvásárlását.

A törvényhozók a bizottság 30 napra vonatkozó javaslatát túlságosan feszesnek minősítették, de a lényeg nem is az időtartam, hanem az, hogy határidőt egyáltalán megszabtak, korlátozva ezzel a fúziót akadályozó halogató taktikát.

A nemzeti trösztellenes hatóságok a 60 napos határidőt egy alkalommal 20 munkanappal hosszabbíthatják meg, ha a fúzió csak uniós cégeket, 30 nappal, ha unión kívüli céget is érint. Az eddigi rendelkezések lehetővé tették, hogy a hatóságok a meglehetősen bizonytalannak tekintett "alapos indok" esetén megakadályozzák a fúziót. A jövőben a bizottság betekinthet majd a fúziós dokumentumokba, hogy meggyőződjön az elutasítás indokairól.

A szakértők szerint a változtatás megkönnyíti az unióban a pénzügyi szektor további integrálódását, átláthatóbbá teszi a pénzintézeti összeolvadásokat, felvásárlásokat.

A törvénymódosításról a tagországok pénzügyminiszterei e hónapban fognak dönteni.