Hősök: ki mit tud?

Vágólapra másolva!
Az elmúlt két-három évben, a Lost sikere óta több rendező is megpróbálkozott azzal, hogy egy nagy, 10-15 fős főszereplőgárdával rendelkező sorozatot sikerre vigyen, de igazából ezen próbálkozások közül csak a Hősök nevezhető igazán nagy sikernek. Nézzük, kik ezek, mit tudnak, mit akarnak?
Vágólapra másolva!

Aki kimaradt, még nem maradt le, hiszen a TV2 a Hősök első három epizódját március 17-én szombaton megismétli, így a március 22-én, csütörtökön adásba kerülő negyedik részt már mindenki a totális tudással felvértezve tekintheti meg.

A tipikus amerikai sorozatoktól eltérően a TV2 új szériája szakít a főszereplő fogalmával, hiszen a Hősök-ben sok, hasonló súlyú szereplőt látunk, akiket még több mellékszereplő, újabb hősök egészítenek ki. A Hősök alatt természetesen a képregényekre jellemző szuperhősöket kell érteni, mindenféle különleges képességgel, de aki irtózik a Superman-Pókember féle vonal divatosan feszülős színes ruhakölteményitől, annak sem kell megijednie, hiszen ezúttal a Hősök inkább Clark Kentek és Peter Parkerek. Olyanok, mint mi, köztünk járnak és még ők sem biztosak abban, hogy milyen képességeik vannak, csak fokozatosan kezdenek rádöbbenni.

A különleges képességekkel rendelkező emberek elszigetelt csoportjának története ugyan kissé hajazhat a 4400 című sorozatra, de a Hősök-ben a sci-fi faktor minimálisra csökken. A történet sem egyedülálló részekből épül fel, nem csak egy különleges figuráról szól egy epizód, hanem egy, hatása szempontjából az egész világra kiterjedő, baljóslatú esemény köré csoportosulnak a szálak, melyek az elején még kissé homályosak, de idővel minden letisztul, minden részletre fény derül.

A sorozat sikerét talán a képregényes háttér okozza Amerikában, talán a Lost által keltett hisztériába éppen a Hősök simult bele a leghitelesebben, nem tudni. Az mindenesetre biztos, hogy a különös képességű mutánsokkal operáló X-Men-filmek mindig is nagyon sikeresek voltak Amerikában, így a Hősök sikerén nem szabad meglepődni. Ugyancsak a Lost - Eltűntek-kel párhuzamos a jelenség, miszerint nem csak "amerikai-amerikai" karakterekkel operál a sorozat, hanem indiai és japán figurák is feltűnnek, sőt elég kardinális szerepet játszanak. A sok, eleinte ismeretlen arc természetesen rögvest útmutató iránt kiált, így összeszedtük az első két részből kiderült információk alapján, hogy ki kicsoda és mire is képes ebben az univerzumban.

--------------------

nbc
nbc

A karakter neve: Peter Petrelli, ápoló New Yorkban.

A színész neve: Milo Ventimiglia.

Honnan ismerős? A Szívek szállodájá-nak 39 epizódjában alakította Jesst és nemrég a Rocky Balboá-ban ő volt a fiatal Rocky.

Képesség: Azt hiszi magáról, hogy repülni tud, de egy zuhanást követően kiderül, hogy mégsem. Majd később azon kapja magát, hogy lebeg, így nem tudni mi az igazság a képessége körül, de idővel fény fog derülni rá. Bár egyelőre nem úgy tűnik, de azt elárulhatjuk, hogy ő lesz a sorozat egyik központi karaktere.

Kivel áll kapcsolatban? Ő a politikus Nathan Petrelli öccse és Simone Deveaux-t is ismeri, hiszen az ő édesapját ápolja.

---------------------

nbc
nbc

A karakter neve: Nathan Petrelli, New York-i politikus.

A színész neve: Adrian Pasdar.

Honnan ismerős? Igazi tévés színész, a Született feleségek három epizódjában ő volt David Bradley. Előtte az Amynek ítélve című jogi sorozatban alakította az egyik helyettes kerületi ügyészt. Nagyobb mozifilmben jelentős szerepet 14 éve, a Carlito útjá-ban játszott.

Képesség: Róla egyértelműen kiderült, hogy képes repülni, az más kérdés, hogy nem tudni, hogy ennek egy választásokra készülő politikus mi hasznát fogja venni a jövőben.

Kivel áll kapcsolatban? Ő Peter bátyja és egyelőre úgy tűnik, hogy a többi hőssel nem áll különösebb kapcsolatban. Egyelőre úgy tűnik.

---------------------

nbc
nbc

A karakter neve: Mohinder Suresh indiai egyetemi tanár. Fő szakterülete a genetika - ezzel is édesapja nyomdokaiba szándékozik lépni.

A színész neve: Sendhil Ramamurthy.

Honnan ismerős? Sehonnan, mindössze pár ismertebb sorozat vendégszereplője volt egy-egy epizód erejéig.

Képesség: Kellemes hangján narrálja az epizódokat elindító és lezáró eseményeket, összefüggésekre világít rá, és szeret homályosan fogalmazni, de egyébként csak egy igazi tanárembernek tűnik, akinek nincs semmilyen képessége - vagy csak még nem derült ki.

Kivel áll kapcsolatban? Találkozik a titokzatos szemüveges emberrel, aki elől taxiját hátrahagyva el is menekül. Valamint ő egyike a hősöknek, aki hallott már a titokzatos Sylarről, aki valamilyen kapcsolatban állhatott elhunyt édesapjával.

---------------------

nbc
nbc

A karakter neve: Hiro Nakamura, tokiói irodai dolgozó, képregény-rajongó.

A színész neve: Masi Oka.

Honnan ismerős? Ismert és ismeretlenebb sorozatokban való vendégszereplések mellett, idehaza talán a legtöbben a Derült égből Polly című Jennifer Aniston - Ben Stiller filmben láthatták. Emellett még speciális effektekkel tűzdelt filmek (Karib tenger kalózai 2, Világok harca) stáblistáin látni gyakran a nevét - mint programozó.

Képesség: Elég hamar kiderül, hogy képes befolyásolni a tér-idő kontinuumot. Egyrészt képes a teleportálásra, másrészt az időutazásra is, nem számít, hogy a múltba vagy a jövőbe kell elnéznie. Jól eldumálna Dr. Emmett Brownnal.

Kivel áll kapcsolatban? Egyelőre még csak Isaac Mendezzel, a festővel találkozott - eléggé különleges körülmények között. Őt azért kereste fel, mert egy képregényre bukkant, amelyet Mendez írt és rajzolt - és ő volt benne a főszereplő.

---------------------

nbc
nbc

A karakter neve: Claire Bennet. A Texas állambéli Odessa egyik középiskolájában tagja a suli pompomlány csapatának.

A színész neve: Hayden Panettiere.

Honnan ismerős? Az itthon is látható sorozatok közül az Ally McBeal-ben szerepelt 11 részig, egyébként legutóbb, a nálunk csak DVD-n kiadott Disney mozifilmben, a Jéghercegnő-ben volt elég fontos szerepe.

Képesség: Sebezhetetlen, vagyis elég gyorsan tudja regenerálni az elpusztult sejtjeit. Belenyúlhat a konyhamalacba, kitörhetik a nyakát egy fociedzésen, lezuhanhat a magasból vagy akár össze is éghet, baja nem esik. Illetve csak azt képzeli magáról, hogy nem eshet baja.

Kivel áll kapcsolatban? Ő a szemüveges ember örökbefogadott lánya és a déli államban egyelőre még messze van a többiektől, de ami késik, nem múlik.