Vágólapra másolva!
Hugh Grant újra szerelmes, de hiába: a Zene és szöveg jobban járt volna, ha nem csattan a csók. Vicces film, a felszínes selypegést mégsem oldja meg olyan hatásosan, mint annak idején a Sikoly.
Vágólapra másolva!

A Zene és szöveg azok közé a filmek közé tartozik, amelyek az első öt percben elérik a csúcspontjukat, és minden későbbi jó pillanat az induló képsorokra vezethető vissza. Mert az első öt perc egy csodálatos videoparódia az isteni nyolcvanas évekből: CC Catch, Duran Duran, Wham! - mindenki azt hív elő magában, akit akar. Jól eltalált anyag, egyből felpörgeti az elvárásokat. Az elvárások pedig veszélyesek.

A tökéletes első öt perc után elindul a történet: húsz évvel később az egykori brit popsztár, Alex Fletcher (Hugh Grant) magányosan éldegél New Yorkban, valahol a Broadway és a 72. utca sarkán. Egy barátja van: hűséges ügynöke (Brad Garrett), a ráncait sármosan rendezi mosolyba, nosztalgia-haknik és meganyásodott rajongók tartják életben. Ekkor megtörténik a csoda: a popsztár Cora Corman (Haley Bennett), aki "nagyobb, mint Britney és Christina együtt", felkéri Fletchert, hogy három nap alatt írjon neki egy dalt. Fletcher vadul nekilát, de a szöveggel gondjai vannak. Szerencsére Sophie (Drew Barrymore), a növénylocsolónő, istenadta tehetséggel ír dalszövegeket. Összeáll a nyerő páros.

A lecsúszott, eldobott sztár izgalmas téma, mert a humor mellé bele lehet tenni sok mindent öregedésről, megalkuvásba hajló kompromisszumokról, showbizniszről, bálványokról, pénzről és bizalomról. Marc Lawrence rendező-forgatókönyvíró (Két hét múlva örökké) jó humorral csinálta meg a Zene és szöveg-et, de minden mást, amitől igazán jó film lehetett volna, óvatosan távol tartott tőle. Viszont mindenáron belepasszírozott egy szerelmi szálat - teljesen elhibázott mozdulattal tett erőszakot saját forgatókönyvén, amelyben kötelességtudó hidegséggel tapadnak egymás ajkára a hősök. A vásznon a képet is kitakarja Hugh Grant tarkója, talán nem véletlenül. Esetlen, erőtlen, felesleges jelenet.

A csókpartner Drew Barrymore. Sophie, a szeles harmincas, a bohó, a hadaró-selypegő. Az írói vénás pót-növénygondozólány. A könnyedség helyett kapott felületesség. Ha a producereknek csók kell, majd csattan az a csók. Alex Fletcher passzív, cinikus világába Sophie körülbelül olyan eredeti és érzékeny lendülettel viharzik be, mint egy műnövény. Barrymore utoljára tíz éve, a Sikoly-ban tudott meglepni, de az is Wes Craven volt és a forgatókönyv. A Zene és szöveg Hugh Grantje telitalálat, Drew Barrymore katasztrófa. Amit Grant felépít, Sophie-Barrymore - a színész és a karakter - szecskára aprít.

Forrás: [origo]
Hugh Grant és Haley Bennett a filmben


Ki tudja, mi lehetett volna ebből a filmből egy jó színésznővel, aki még azt is el tudja adni nekem, hogy a dalban "a zene a szex, a szöveg a szerelem", mert Grant éles poénjait ilyen egetverően bárgyú Barrymore-sorok váltják. Ha színésznő, akkor ott van a tizennyolc éves, teljesen ismeretlen Haley Bennett, aki tökéletesen játssza el Cora Cormant, a film Britney-Aguilera-Shakira klónját. Ha megjelenik, erőre kap a film. Ez marad meg a filmből: Bennett és Grant, a poénok, a nosztalgia... és az első öt perc, a hibátlan.

Mesterházy Lili