Tovább növeli az olajárat az iráni konfliktus

Vágólapra másolva!
Közel kétdolláros drágulást jelzett keddhez képest szerdán délután a londoni szabadpiacon a Brent olajféleség határidős ára, amivel hordónként 66 és fél dollár közelébe érkezett. Közel hasonló drágulásban volt az amerikai könnyűolaj ára is ekkor, hordónként 64,73 dolláron állva az elektronikus kereskedésben.
Vágólapra másolva!

A brit illetékesek cáfolták azt a híresztelést, hogy az Iránban túszul ejtett katonák kiszabadítására csapatokat indított volna útnak. Olajipari piaci vélemények szerint azonban tartja magát kereskedői körökben az a nézet, hogy most valószínűbb egy nyugati katonai beavatkozás Iránban, mint akár pár nappal vagy héttel ezelőtt. Árfelhajtó tényező a piacokon az is, hogy a várakozások szerint a friss heti amerikai tartalékadatok között a benzintartalékok újbóli csökkenéséről ad ki jelentést az amerikai kormányzat.

Szerda reggel közel 1 dollárral mozogtak magasabban a nyersolajárak a szabadpiacon a zután, hogy korábban több mint 5 dollárral ugrottak meg a hírre, miszerint Irán rakétát lőtt volna ki egy amerikai hajóra a Perzsa-öbölben. A hírt az amerikai hadsereg cáfolta. Ennek ellenére pánikszerű felvásárlások indultak be, percek alatt 68 dollár fölé hajtva az árat. Néhány órán belül az árszint visszarendeződött ugyan, de még így is magasabban állt a keddi későinél. Az ár hektikus ingadozása tükrözi a piac politikai okokra visszavezethető nyugtalanságát.

Szerdán teszik közzé az amerikai készletadatokat a múlt hétről, ennek piacbefolyásoló hatását azonban elhomályosítják az Iránnal kapcsolatos feszültségek.