Vágólapra másolva!
Kassai Viktor magyar FIFA-játékvezető is közreműködik a június 10-23. között Hollandiában sorra kerülő U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon. A magyar szövetség hivatalos honlapjának információja szerint a nyolccsapatos tornára hat játékvezetőt és nyolc asszisztenst jelölt ki az UEFA.

"Természetesen óriási megtiszteltetés, hogy ott lehetek az Eb-n, tavaly egyik állandó asszisztensem, Erős Gábor képviselte Magyarországot az U21-es kontinenstornán" - mondta Kassai.

"Európában a felnőtt Eb mögött ez a második legjelentősebb válogatott torna. A legjobb nyolc európai válogatott lép pályára, több együttesben olyan futballisták is szóhoz juthatnak, akik hazájuk bajnokságában már a felnőttek között játszanak, ezért magas színvonalú, jó meccsekre számítok."

A magyar bíró hozzátette: az Eb előtt a játékvezetők számára nem szerveznek olyan edzőtábort vagy összetartást, mint a tavaly nyári németországi világbajnokságot megelőzően. "Nem lenne rá idő, hiszen május végéig tartanak a bajnokságok, június 2-án és 6-án pedig felnőtt Európa-bajnoki selejtezőket rendeznek."

A játékvezető április 3-tól 16-ig segítőjével, Vámos Tiborral Katarban működik közre bajnoki mérkőzéseken. A magyar NB II-ben két áprilisi találkozót katari játékvezetők részvételével rendeznek meg.