Cseh és Kerékjártó is finalista 400 vegyesen

Vágólapra másolva!
A rajthoz állt háromból két magyar úszó vette sikerrel az akadályt a melbourne-i vizes világbajnokság utolsó napján: Cseh László és Kerékjártó Tamás bejutott a vasárnap esti döntőbe 400 m vegyesen, a nőknél ugyanebben a számban ugyanez nem ment Hosszú Katinkának, aki kiesett a délelőtti selejtezőben.
Vágólapra másolva!

Tomka Tivadar helyszíni jelentése Melbourne-ből

A vasárnap reggel kicsit döcögösen indult Melbourne-ben, mert mindenhol lezárták az utat egy maratoni futóverseny miatt. Szerencsére a magyar küldöttség zökkenőmentesen megérkezett, így a 400 méteres vegyesúszás hetedik futamában Cseh László és Kerékjártó Tamás azért ugrottak a vízbe, hogy a döntőbe kerülhessenek.

Cseh László az ötödik legjobb idővel (4:15.41), míg Kerékjártó Tamás a hetedik (4:17.68.) helyen jutott az esti fináléba. Mindketten megúszták az olimpiai A szintet, ezzel újabb olimpiai kvalifikációt nyertek hazánknak.

Cseh László kicsit lehangoltan nyilatkozott az elődöntő után: "Nem éreztem túl jónak az úszást. Nem voltam elég harcos, csak úsztam és úsztam. Nem láttam és nem néztem a többieket. Az utóbbi időben talán túl sok volt a 400 vegyesből. Lelkileg sok ez az egész, de a döntőre igyekszem összeszedni magam."

Kerékjártó Tamás vállba veregette Cseh Lászlót, aztán közölte vele, hogy mesél majd neki vicceket, hogy mosolyogjon. "Szerintem nem lesz gond Lacival - kezdte Kerékjártó Tamás. Csak magára kell összpontosítania. Ami engem illett, újabb egyéni csúcsot úsztam, és szenzációs ez a vb a számomra. Azt hittem, hogy ezzel a 4:17-es idővel nem lehet döntőbe kerülni, aztán tessék. Este is jól fog menni, de hogy mennyire, azt nem tudom."

Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszásban 4:46.19-cel a 11.helyen végzett és ezzel nem került az esti döntőbe.

[origo]