Vágólapra másolva!
Az eredeti megállapodással ellentétben nem kerül sor június 2-án a visszatérő Vitalij Klicsko és az orosz Oleg Maszkajev, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú bajnokának összecsapására.

Az idősebb Klicsko fivér - aki a Boksz Világszervezet (WBO) és a WBC világbajnoka is volt korábban - több mint két év kihagyás után idén januárban jelentette be visszatérését.

Március közepén aztán az ukrán ökölvívó és a WBC "királyának" menedzsmentje meg is állapodott a nyár eleji összecsapás részleteiben, most azonban kiderült, hogy Maszkajevnek hivatalos kihívójával, a nigériai Samuel Peterrel kell előbb megküzdenie.

A Moszkvába tervezett mérkőzésről ugyanakkor egyik fél sem tett le, ám arra legkorábban az idei év végén kerülhet sor.

A 35 éves ukrán óriás legutóbb 2004. december 12-én bokszolt - akkor a nyolcadik menetben technikai KO-val nyert brit kihívója, Danny Williams ellen -, később viszont az amerikai Hasim Rahman elleni címvédésére készülődve, sorozatos sérülései miatt kénytelen volt visszavonulni. A profik táborában 35 győzelem és 2 vereség a mérlege.

Maszkajev eddig 39 mérkőzést vívott, amelyek közül 34-et nyert meg, s a WBC övét tavaly augusztusban éppen Rahman ellen szerezte meg, decemberben pedig sikeresen védte meg az ugandai Peter Okhellóval szemben.