Vágólapra másolva!
A következő szezontól egy határokon átívelő sportrendőrséget szeretne bevetni a kontinentális kupamérkőzések biztosítására az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

"Azon dolgozunk, hogy minél hamarabb megkezdhesse munkáját ez a rendfenntartó erő, így talán jobban sikerül megfékeznünk a szurkolói erőszakot a stadionokban" - mondta a The Daily Telegraph című brit lapnak a szervezet egyik névtelenségbe burkolózó vezetője.

Ezen a héten két angol csapat drukkerei is összetűzésbe kerültek a helyi rendőrséggel, a Bajnokok Ligájában érdekelt Manchester United szimpatizánsai Rómában, az UEFA Kupában játszó Tottenham Hotspur szurkolói pedig Sevillában, de mindkét klub úgy véli: a rendfenntartók fellépése eltúlzott volt.

Nemrégiben Michel Platini, az UEFA elnöke is úgy nyilatkozott: eljött az ideje egy nemzetközi sportrendőrség létrehozásának és erről már tárgyalt is Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság vezetőjével.