Véget ért a ferihegyi reptéri sztrájk

Vágólapra másolva!
Szombaton délután fél háromkor véget ért a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft.-nél meghirdetett kétnapos munkabeszüntetés. A sztrájk miatt az elmúlt két napban több mint 30 járatot kellett törölni, és tízmilliós kár érte a céget. A munkabeszüntetést a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) hirdette meg, miután nem tudtak megegyezni a munkáltatóval a béremelés kérdésében. A tárgyalások szombattól folytatódnak.
Vágólapra másolva!

Szombaton délután helyreállhat a menetrendszerinti közlekedés a ferihegyi repülőtéren, miután véget ért a földi kiszolgálók kétnapos sztrájkja. Szollár Doomokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek azt mondta, végül a két nap alatt kevesebb járatot kellett törölniük, mint azt korábban gondolták. Pénteken a Celebi által kiszolgált járatoknál még nagyobb késések is előfordultak, de szombaton ez már átlagosan csak mintegy negyedórát tett ki. Szollár szerint a sztrájk 48 órája alatt közlekedő 624 járatból 33-at kellett törölni.

Limburger Lóránd, a Celebi GH Kft. ügyvezető igazgatója szerint a munkabeszüntetés miatt több tízmillió forintos kár érte a társaságot. Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy a sztrájk befejezését követően a menetrend szerinti forgalom azonnal helyreállhat Ferihegyen. A szakszervezettel délután három órakor ülnek le újra egyeztetni. A munkáltató ajánlata a 4 százalékos alapbéremelés plusz 3 százalékos teljesítménytől függő bónusz, illetve a bérelt munkaerő állományba vétele rugalmas munkaidővel.

Csorba Attila, az LDFSZ elnöke az MTI-nek korábban elmondta, hogy a munkáltató ajánlatával szemben 10 plusz 5 százalékos béremelést követelnek a jelenlegi munkarend megtartása mellett. A szakszervezet 10 plusz 5 százalékos béremelést követel, a jelenlegi munkarend megtartása mellett. Az érdekképviselet korábban már hirdetett egy háromórás és egy egynapos munkabeszüntetést a mostani kétnapost megelőzően.

Csorba hangsúlyozta, hogy a szakszervezet kitart a jelenlegi munkarend megtartása mellett, ami a kollektív szerződésben is szerepel 2009. szeptember 11-i határidőig. Csorba információi szerint a sztrájk 106 járat közlekedését érintette és ebből 39-et kellett törölni, az átlagos késések pedig egy óra körül voltak. A Ferihegyi repülőtéren a Celebin kívül a Malév és a Skyeurope cégei végeznek földi kiszolgálást, utóbbi kettőt, illetve az általuk kiszolgált légitársaságokat ez a sztrájk nem érintette.