Visszavághat a Realnak az elbocsátott légió

Az UEFA-kupában a legjobb nyolc mezőnyébe idén három spanyol együttes is beverekedte magát, mi több, a trió mindegyik tagja győzött első mérkőzésén. A legnagyobb arányú, háromgólos diadalt a CA Osasuna aratta, mégpedig a Bayer Leverkusen otthonában, a pamplonaiakra pedig vasárnap újabb nagy feladat vár: a Real Madrid otthonába látogatnak. A mérkőzés pikantériája, hogy az Osasunában több madridi nevelésű játékos is szerepel, sőt, az együttes házi góllövőlistáját nem más vezeti, mint az erre az idényre a királyi gárdától kikölcsönzött Roberto Soldado.

Valljuk be, az Osasuna a 2000-es években - egészen a közelmúltig - nem tudott olyan eredményeket elérni, amelyekkel kiemelkedhetett volna a hispán középcsapatok közül, hiszen a tavalyi évtől eltekintve egyszer sem tudott bekerülni az első tízbe a bajnokság végén. A mexikói tréner, Javier Aguirre munkája azonban lassan beérett, hiszen 2005-ben az elsősorban a csapategységre és remek utánpótlásukra építő pamplonaiak beverekedték magukat a kupadöntőbe, amelyet ugyan elbuktak a Real Betis ellenében, de így is elnyerték a jogot az UEFA-kupában való szereplésre. Onnan azonban, mint ahogy a hazai kupából is, az első adandó alkalommal kiestek, és innentől az Aguirre-legénység csak a bajnoki szereplésre koncentrálhatott. Meg is lett az eredménye: a gárda kiváló őszt produkált, és bár 2006 tavaszára így is kifáradt, végül a negyedik helyen ért célba, holtversenyben megelőzve a Sevilla FC-t, és mindössze két ponttal lemaradva a Real Madridtól (további érdekesség, hogy a szezonban az Osasunánál csak az FC Barcelona aratott több győzelmet).

Ezzel az együttes, története során először, lehetőséget kapott a Bajnokok Ligájában való szereplésre, de ebben Aguirre már nem vállalt szerepet, inkább elfogadta egy tradicionális nagycsapat, az Atlético Madrid szerződési ajánlatát. A 2006-2007-es szezont így a pamplonaiak új szakmai stábbal kezdték meg, méghozzá nem is akármilyennel. Két igazi helyi bálvány került a kispadra, a vezetőedző José "Cuco" Ziganda, segítője pedig Jon Andoni Goikoetxea lett - közös bennük, hogy mindketten szerepeltek a spanyol válogatottban, az Osasuna színeiben kezdték, és ott is fejezték be játékospályafutásukat, élvonalbeli edzői tapasztalatuk ellenben nem volt.

Éppen ez utóbbi részlet miatt éreztek a feltétlen szeretet mellett aggodalmat is a pamplonai drukkerek a szezonrajt előtt, na meg azért, mert továbbra is tisztában voltak vele: a játékoskeret nem elég erős a több fronton való helytálláshoz. Azért a klub - szűkös anyagi lehetőségeihez mérten - igyekezett erősítést keríteni a nyáron: a középpályára érkezett Juanlu (Real Betis) és Héctor Font (Villarreal CF) mellett az első, Spanyolországba szerződött iráni futballista, Dzsavad Nekunam (a legutóbbi világbajnokságon is látott labdarúgó 26 éves korára már 80-szoros válogatottnak mondhatja magát), a támadósor feljavítását pedig Roberto Soldado érkezése szolgálta, aki egy évre kölcsönbe került át a csapathoz a Real Madridtól, ahonnan Juanfran személyében még egy támadó felfogású labdarúgó csatlakozott a gárdához.

A szezon eközben meg is kezdődött, mégpedig úgy, ahogy azt a pesszimistábbak megjövendölték: a formálódó Ziganda-csapat, ha nagy csatában is, de elbukta a BL-selejtezőt a Hamburger SV-vel szemben (így csatlakozott az UEFA-kupa mezőnyéhez), a Primera Divisiónban két vereséggel rajtolt. A Soldado mellett a szerb Szavo Milosevic és Pierre Achille Webó (a szintén kameruni válogatott Geremi Ndjitap Fotso unokatestvére) nevével fémjelzett támadó részleg csak nem akart működni, november közepére az együttes a kiesést jelentő 18. pozícióba esett vissza, Zigandának pedig minden emberi számítás szerint már csak napjai voltak hátra a kispadon.

Ekkor azonban kinyílt a gólcsap: Soldadóék a 12. és a 18. forduló által határolt időszakban hét mérkőzésen 21-szer találtak a hálóba, hat győzelmet arattak, és feljöttek a nyolcadik helyre. A nagy menetelés viszont sok energiát kivett a futballistákból, aminek azóta is isszák a levét, a Real Betis elleni 5-1-es győzelem óta lejátszott tíz mérkőzéséből az Osasuna hét alkalommal képtelen volt a gólszerzésre, így visszacsúszott a korábbi szezonokban megszokott helyére, a középmezőny alsó felébe, ahol sem kiesés, sem a nemzetközi szereplés kiharcolása nem "fenyegeti".

Juanfran és Ziganda

Ez az állapot, mint azt fent már kifejtettük, elsősorban a többfrontos küzdelemnek tudható be. A pamplonaiak ebben a kiírásban három kört mentek a Király-kupában, búcsúztatva az alacsonyabb osztályú Pena Sportot (összesítésben 4-0) és a korábbi sikeredző, Aguirre Atlético Madridját (3-1), és csak a harmadik számú madridi gárda, a Getafe CF otthonában szaladtak bele a késbe, ahonnan már nem volt visszaút (1-3).

Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit Raúl Garcíáék az UEFA-kupában produkáltak. A selejtező ott is majdnem kudarcba torkollott, de a Trabzonspor ellen Törökországban elért 2-2-es döntetlen idegenbeli góljai elégnek bizonyultak a csoportkörbe jutáshoz. Ott aztán folytatódott a bukdácsolás, már az SC Heerenveen ellenében haza pályán elért gól nélküli döntetlen sem volt éppen acélosnak nevezhető, az RC Lens otthonában elszenvedett vereség pedig tényleg kétségessé tette a továbbjutást a legjobb 32 közé. A dán Odense BK ellen aztán az Osasunát emberemlékezet óta szolgáló csapatkapitány, Patxi Punal - ugyanúgy, ahogy a hazai kupában az Atléticóval szemben - hátára vette az együttest, a 3-1-es győzelem pedig reményt adott, főleg úgy, hogy az utolsó körben a már biztos csoportelső Parma FC-t kellett legyőzni a továbblépéshez, ami természetesen sikerült is.

Az egyenes kieséses szakaszban viszont a Girondins Bordeaux képében egy sokkal motiváltabb együttes került a spanyolok útjába, a párharc során kétszer 90 perc alatt nem született gól - a hosszabbítás végén, a 120. percben aztán az iráni Nekunam is hozzátette a magáét a sikeres szerepléshez, továbbküldve együttesét a legjobb 16 közé. A bravúrok sorozata a Rangers FC ellen folytatódott egy valamivel simább továbbjutással (összesítésben 2-1), a párharc érdekessége volt többek között, hogy második felvonásán, Spanyolországban kezdőként lépett pályára a csapatban a 17 éves középpályás, César Azpilicueta Tanco. Így jutott tehát el a pamplonai együttes a második számú európai kupa negyeddöntőéig, ahol szemet gyönyörködtető játékkal verte saját otthonában 3-0-ra a valamivel tán esélyesebbnek vélt Bayer Leverkusent, a jövő heti visszavágón pedig már egy tisztességes döntetlen is biztos elődöntőbe jutást érhet.

És hogy mi a siker titka, ha egy egyesületet nem vetnek fel az eurómilliók? A téli átigazolási időszakban ugyanúgy, mint tavaly, senkit sem szerződtetett a klub. Mégis kell egy új játékos? Nem gond, az egyesület összesen 15 korosztályos, illetve utánpótláscsapatot működtet, a legkisebbektől a negyedosztályban szereplő Osasuna B-ig, ahonnan sorra kerülnek ki a tehetséges ifjoncok. A legutóbbi példa erre a 20 esztendős középpályás, Ion Erice Domínguez, akit a múlt hétvégén a Sevilla FC ellen dobtak be a mélyvízbe, és ugyanúgy végigjátszotta a 90 percet, mint a Bayer elleni találkozón.

Ha tehát arra kell felelnünk, kik veszik fel a harcot a Santiago Bernabéuban a Real Madrid ászaival, röviden a következőképpen felelhetünk: egy fiatal, ambíciózus edző, számos saját nevelésű, rendkívül tehetséges játékos (emlékezhetünk, Raúl Garcíát még 2006-os spanyol álomcsapatunkba is beválasztottuk), néhány vérbeli profi légiós, és a lehető legjobban motivált, Madridból elküldött labdarúgók: Valdo, Corrales, Juanfran és a nyolc találatával a házi góllövőlistát vezető Soldado. Adalékként hozzátennénk, a tavalyi mérkőzésen, amely 1-1-es végeredménnyel zárult, a vezetést negyed órával a vége előtt Milosevic szerezte meg, az állást pedig a hajrában éppen Soldado egyenlítette ki.

www.global-soccer.eu