Kiszélesedett a sztrájk a Deutsche Telekomnál

Vágólapra másolva!
Csütörtökön kiszélesedett a Deutsche Telekom dolgozóinak munkabeszüntetési akciója: a szerdán ezer ember részvételével több helyszínen kezdődött figyelmeztető sztrájk után csütörtökön országosan már 8 ezren tették le a munkát.
Vágólapra másolva!

A figyelmeztető sztrájkot a ver.di német szakszervezeti szövetség hirdette meg, tiltakozásul a Deutsche Telekom tervezett átalakítása, mintegy 50 ezer dolgozó kiszervezése ellen.

René Obermann vezérigazgató a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását - ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, de a teljes állományi létszám elérné az 50 ezer főt. A heti munkaidő az eddig 34 óra helyett 38 óra lenne itt.

A T-Service-ben többek bére még a korábbi 60 százalékát sem érné el. A cég pénzügyi vezetője szerint ugyanis az itt újonnan munkát kezdő műszakiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi 20 ezer euróban állapítanák meg. A változtatások végrehajtásával mintegy 900 millió eurót akar megtakarítani a konszern vezetése.

A tárgyalások csütörtökön és pénteken folytatódnak, mindamellett a vezetés végig akarja vinni az átalakítás programját, még akkor is, ha erre a szakszervezet nem adja áldását.