Malév-gépeket is érint a brüsszeli sztrájk

Vágólapra másolva!
A Brüsszelbe érkező és onnan induló péntek délelőtti Malév-gépeket is érintette a belga főváros repülőterén kezdődött sztrájk. A Malév egyik Budapestre induló járatát is törölték. Az utasokat a péntek este induló géppel hozzák haza.
Vágólapra másolva!

A Brüsszelbe érkező péntek délelőtti Malév-gépet egy vidéki repülőtérre irányították, amely 12 kilométerre van a belga fővárostól. Mivel ugyanez a gép indult volna vissza 9 óra 15 perckor Budapestre, az utat (a MA0601-es járatot) kénytelenek voltak törölni.

Az erre váró utasokat áttették az esti, 20 óra 20 perckor induló MA0603-as járatra, azt remélve, hogy addigra véget ér a sztrájk, s újraindul a repülőközlekedés - mondta az [origo]-nak Németh Krisztina, a Malév szóvívője.

A brüsszeli repülőtéren a tűzoltók péntek hajnalban váratlan sztrájkot hirdettek, fizetésük emelését, illetve a természetbeni juttatások (az étkezési jegyek) összegének növelését követelve. Mivel így nem lehetett garantálni az érkező és induló járatok biztonságát, a spontán munkabeszüntetés óriási káoszt okozott. A mostani hétvége az egyik legforgalmasabb periódus a brüsszeli légikikötőben, mert most ér véget a tavaszi szünet, és rengetegen jönnek vissza nyaralásukból.

A munkabeszüntetés miatt péntek délelőtt gyakorlatilag zárva volt a brüsszeli repülőtér. Csak kisgépeket fogadnak és indítanak.

[origo]/MTI