Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közgyűlése az alapszabály módosítása során úgy határozott, hogy megszünteti tagszervezetét, a ligát, melynek tevékenységeit az MLSZ veszi át.

Ez már a hatodik napirendi pont volt, a korábbiak tárgyalása az elmúlt évekhez képest gyorsan, zökkenőmentesen zajlott le. Először a szövetség elmúlt évi tevékenységének értékeléséről esett szó, ezen belül az OLLÉ pályaépítési program kapott kiemelt szerepet. Scheer Sándor, a szervezet elnökségi tagja, az OLLÉ-program elindítója és felügyelője elmondta: az MLSZ nagyon örül az önkormányzatok óriási érdeklődésének, mert minden előzetes várakozást felülmúlt a jelentkezők száma, több mint 550 különböző pálya építésére kerül majd sor. "Bízunk benne, hogy minden létesítmény elkészül és az önkormányzatok számára a felvett hitelek 15 év alatti visszafizetése sem okoz gondot, a régi pályák helyén épült plázák, benzinkutak ellenére elég lehetőségük lesz a gyerekeknek futballozni, melyből hosszú távon az egész sportág profitálhat" - jegyezte meg.

Gyárfás Tamás, a 2012-es magyar-horvát Eb-pályázat magyar szervezőbizottságának vezetője részleteket mutatott be a jövő keddi, cardiffi prezentáció anyagából. Vlatko Markovic, a horvát szövetség elnöke arról beszélt, hogy a jövő szerdai szavazás végeredményétől függetlenül mindenki, aki részt vett a pályázati bizottság munkájában, büszke lehet a telejítményére. Elbert Gábor sportszakállamtitkár szerint nyugodtan, tiszta lelkiismerettel várhatja a magyar és a horvát szövetség a döntést a 2012-es kontinenstorna helyszínéről, mert amit lehetett, megtett a siker érdekében.

Mathieu Sprengers, az UEFA végrehajtó bizottságának holland tagja azt mondta: az ötvenes évek óta rengeteg idő telt el úgy, hogy a magyar futball nem volt ott a világ élvonalában. A sportvezető szerint amennyiben az OLLÉ-program beváltja a hozzá fűzött reményeket, úgy ismét sikeres lehet a magyar labdarúgás és példaként lehet majd állítani más kelet-európai országok elé is.

A második, harmadik és negyedik napirendi pontot együtt tárgyalta a közgyűlés. Kisteleki István a gazdasági beszámolóval kapcsolatban elmondta: az elmúlt év mérleg szerinti eredménye több mint ötmillió forint. Az MLSZ elnöke a távlati célokkal kapcsolatban kijelentette, hogy szolgáltató szervezetként kíván működni a szövetség. Bár ez szerinte még nem valósult meg teljesen, de jó úton halad az MLSZ. A célok között szerepel többek között a családok visszacsábítása a futballmeccsekre.

Sebes József, a felügyelő bizottság elnöke szerint jó irányba tart a szövetség gazdálkodása. Elmondta: a 2005-ös évet gazdásági szempontból még nem sikerült lezárni, mert nem ért véget a feltételezett visszaélések feltárásra tavaly indított APEH-vizsgálat. "Ha minden rendben lenne, akkor az adóhivatal valószínűleg már lezárta volna ezt az ügyet" - jegyezte meg Sebes.

Ezután került sor az alapszabály-módosítás tárgyalására. "Kérem a küldötteket, hogy vegyék elő az írásos anyagot és a szemükkel olvassák el a javaslatokat!" - fogalmazta meg instrukcióját Helmeczy László, az MLSZ alelnöke. A küldöttek több mint 30 pontot változtattak meg, ennek leglényegesebb része a liga megszüntetése volt.

"A liga kezdeményezte saját megszüntetését" - mondta Kisteleki István. "Az elnökség a tagszervezetek számát akarta csökkenteni, hiszen a profi liga mellett létezett a hivatásos liga, az amatőr liga, ezeknek a testületeknek a fenntartása régebben több száz millió forintba került, irányításom alatt 70 millióra csökkentettük ezt a költséget. Mivel azonban a ligák üzletet nem kötöttek, nem voltak hatékonyak, nem tudták segíteni a csapatokat. Az elnökségben hat képviselőjük van a profiknak, társadalmi munkában. Az elnökség a tiszta, átlátható viszonyok megteremtése érdekében egy-két év alatt meg akarta szüntetni ezeket a vadhajtásokat."

Kisteleki hozzátette: az MLSZ tíz százalék tulajdoni résszel rendelkezik a Futballduó Kft.-ben, máshol nem tag, csak olyan társaságokban van ezenkívül érdekeltsége, melyeknek százszázalékos tulajdonosa.