Jövőre már fizetni kell az orvosi ellátásért

Vágólapra másolva!
Április elsejétől az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele előtt a beteg ellátási jogosultságát ellenőrizni kell. Ettől függetlenül az idei évben még mindenki térítésmentesen veheti igénybe az orvosi ellátásokat. Az eltartottak jogviszonyát célszerű azonban a tartozások elkerülésére gyorsan rendezni. Aki ezt nem teszi meg, az a jövő év elejétől várhatóan nem lesz jogosult a térítésmentes szolgáltatásokra.
Vágólapra másolva!

Április elsején megszűnt az eltartott közeli hozzátartozók egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága. Ettől az időponttól azok a belföldi személyek, akik nem rendelkeznek biztosítással, és egészségügyi szolgáltatásra más jogcímen sem jogosultak csak külön járulékfizetésért kaphatnak ellátást. Az érintettek részére az egészségbiztosítási pénztár a közelmúltban tájékoztató levelet küldött. Előfordulhat azonban, hogy olyan személyt is megkeresett az OEP, aki rendelkezik biztosítással. Az értesítés alapján többféleképpen is kezdeményezhető a jogviszony rendezése. A levélhez mellékelt válasznyomtatvány kitöltésével és visszaküldésével, elektronikus úton az ügyfélkapu TAJ-szolgáltatások menüpontján keresztül, vagy a lakóhely szerint illetékes MEP ügyfélszolgálatnál személyesen. A levélben foglaltak szerint a járulékfizetés iránt az adóhatósághoz bejelentést kell tenni a 07T1011. számú adatbejelentő lapon.

Célszerű már most rendezni a helyzetet

Április elejétől a háziorvos, a szakrendelő, illetve a kórház a szolgáltatás igénybevétele előtt köteles a beteg ellátási jogosultságát ellenőrizni. Ettől függetlenül az idei évben a jogosultság hiánya még nem érinti az ellátási kötelezettséget, tehát továbbra is mindenki térítésmentesen veheti igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. A jogviszonyt azonban célszerű mégis minél hamarabb rendezni. Az OEP tájékoztatása szerint ugyanis, ha az érintett a fenti kiértesítést követően nem tesz az adóhatóság felé bejelentést, az azzal a következménnyel jár, hogy április elsejétől járuléktartozása halmozódhat fel. A jövő év elejétől pedig várhatóan nem lesz jogosult a térítésmentes egészségügyi ellátás igénybevételére.

APEH bejelentés

A bejelentkezés az eltartottak kötelezettsége, arról az APEH külön nem értesíti az érintetteket. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot főszabályként a minimálbér után kell megfizetni. Ettől eltérő esetben, a család egy főre jutó havi jövedelme után kell a járulékkötelezettséget teljesíteni, ha ez az összeg a minimálbért nem éri el. Az alacsony jövedelműeknek ezért a bejelentés előtt fel kell keresni a települési önkormányzatot. Az önkormányzat igazolja ugyanis az egy főre jutó havi jövedelmet. Ezt követően lehet csak az adóhatóságnál a 07T1011-es nyomtatványon bejelentést tenni, ami alapján az APEH előírja a fizetendő járulékot, így arról külön bevallást már nem kell benyújtani. A járulékot a bejelentett összeg, illetve a minimálbér alapján kell teljesíteni egészen addig, amíg a fizetési kötelezettség meg nem változik, illetve meg nem szűnik. A változásról ugyancsak az érintett személynek kell bejelentést tennie a 07T1021-es bejelentőlapon.

Járulékfizetés nélkül is jogosult az egészségügyi szolgáltatásra az, akinek a munkaképesség változása az 50 százalékot eléri, és rendelkezik az Országos Orvosszakértői Intézet erről szóló igazolásával. Szintén nem kell járulékot fizetnie annak, aki az irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte, és nyilatkozik arról, hogy jövedelme a minimálbér 30 százalékát nem haladja meg. Mindkét esetben szükség van azonban a bejelentési kötelezettség teljesítésére.

A járulékfizetést a kötelezett helyett annak hozzájárulásával más személy vagy szerv is teljesítheti. Az átvállalás csak az APEH jóváhagyásával válik érvényessé, mely az adatlap másodpéldányának visszaküldésével történik. Amennyiben az első alkalommal megtett bejelentés után kerül sor a járulékfizetés átvállalására, úgy ezt a tényt a 07T1021-es változásbejelentő lapon kell bejelentenie.

A fizetés nélküli szabadságon lévőnek sem jár ellátás

Fizetés nélküli szabadságon lévők esetében létezik egy úgynevezett 45 napos türelmi idő. Ezt követően a szüneteltetésről a munkáltatónak kell bejelentést tennie. A biztosítási jogviszony szünetelésének idejére ugyanis nem áll fenn jogosultság az egészségügyi szolgáltatásra. Ebben az esetben a szabadságon lévő az APEH-nek fizetendő 9 százalékos járulék fejében szerezhet jogosultságot. Fontos tudni, hogy a gyesen, gyeden lévők, illetve a gyermeknevelési támogatásban (főállású anyaság) és az ápolási díjban részesülők az egészségügyi ellátásokra külön járulékfizetés nélkül is jogosultak. Ugyancsak jogosult egészségügyi szolgáltatásra a Magyar Köztársaság területén élő valamennyi kiskorú személy, amennyiben lakóhelye Magyarországon van.

A szociálisan rászorultaknak, azaz, akinek nincs jövedelmük, szintén nem kell járulékot fizetniük. A lakóhely szerinti polgármesteri hivataltól azonban a szociális rászorultság tényéről hatósági bizonyítványt kell kérniük. Ennek alapján válnak ugyanis jogosulttá az egészségügyi ellátásokra. A jogosultság tényét a jegyző jelenti az OEP-nek, az érintettnek bejelentési kötelezettsége nincs.