2009-re általános lesz a négymagos lapka

Vágólapra másolva!
Míg a manapság használatos PC-k javarészt egy végrehajtó egységet tartalmazó processzort tartalmaznak, 2009-re már minden második konfigurációt négymagos lapkával szerelnek majd fel - legalábbis ezt jósolja az iSuppli nevű elemzőcég.
Vágólapra másolva!

Napjainkban még a legdrágább asztali PC-k zöme is legfeljebb kétmagos processzort tartalmaz, a négymagos modellek még a felső kategóriás számítógépek közt is exkluzívnak számítanak. A társaság azonban arra számít, hogy 2009-re megváltozik a helyzet. Az idei évben első negyedévében a világszerte eladott, felső árkategóriás (ezer dollárnál drágább) PC-k 16 százaléka tartalmazott négymagos processzort.

Az iSuppli prognózisa szerint azonban két év múlva az utasítások végrehajtására egyszerre négy szálon is képes processzorok már az átlagos (500-1000 dolláros árú) konfigurációkban is elterjedtté válnak. 2009 végére várhatóan minden második PC-t ilyen lapkával szerelnek majd fel. A társaság szakértői azt jósolják, hogy a középkategóriás laptopokban ugyancsak 2009-ben leszn pár százalékos arányban elérhető az új technológia.