Egyezkednének a paksi szakszervezetek

Vágólapra másolva!
A Paksi Atomerőmű szakszervezetei bérmegállapodásra irányuló tárgyalást kezdeményeztek április 23-án hétfőn délután egy órára - mondta Bocsor István, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) elnökhelyettese.
Vágólapra másolva!

Az erről szóló levelet pénteken reggel adták át a munkáltatónak és bíznak abban, hogy a félbeszakadt tárgyalások folytatódnak. Mittler István, az atomerőmű kommunikációs vezetője közölte: az erőmű jogász és humán szakemberei tanulmányozzák a levelet.

A szakszervezetek sajtótájékoztatójuk hangoztatták: ha a munkáltató nem fogadja el kezdeményezésüket, akkor a szakszervezetek testületei kedden döntenek a további lépésekről, ami akár sztrájk bejelentése is lehet.

Bocsor István hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek kompromisszumos megállapodásra törekednek. Emlékeztetett arra, hogy a szakszervezetek kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a hét elején, miután a munkáltató egyoldalúan berekesztette a bérmegállapodási tárgyalásokat. A munkáltató arra hivatkozott, hogy a szakszervezetek követelései tulajdonosi kompetenciát érintenek. A PADOSZ elnökhelyettese elmondta, elképzelhetően tartja, hogy megvitassák, mely témákról lehet tárgyalni a megállapodás szándékával.

Arra a kérdésre, hogy mennyiben érinti a tárgyalások folytatását az, hogy a paksi dolgozók 90 százaléka csütörtökön már egyénileg megállapodást kötött a munkáltatóval az idei bérfejlesztésről, Bocsor István elmondta, hogy az egyéni szerződések nem jelentik a szakszervezet és a munkáltató közötti megállapodás létrejöttét. Úgy vélekedett, hogy a munkáltató és a munkavállaló között létrejött szerződésekkel a dolgozók nem elégedettek.

A paksi atomerőműben működő PADOSZ és a további 3 szakszervezet, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ), a Munkástanács és az Atomerőmű Ifjúsági Szervezet (AISZ) 9 százalékos átlagkereset-fejlesztésre és 9,5 százalékos alapbérfejlesztésre fogalmazták meg az igényüket. Ezzel szemben a munkáltató az ágazati bérmegállapodásban szereplő 7,5 százalékos átlagkereset-fejlesztésről, illetőleg április 1-jétől 5 százalékos alapbér-fejlesztésről határozott. A szakszervezeti vezetők szerint ez utóbbi, mivel csak áprilistól érvényesül, éves szinten 3,75 százalékos alapbér-fejlesztésnek felel meg.

Mittler István a szakszervezeti kezdeményezésre reagálva rámutatott: a Munka törvénykönyve egyértelműen fogalmaz arról, hogy a munkaszerződés módosítását bármelyik fél, így a munkáltató is bármikor kezdeményezheti a másik szerződő félnél, jelen esetben a munkavállalónál.

Kitért arra, hogy azért hiúsultak meg a korábbi tárgyalások, mert az érdekképviseletek a találkozók során olyan igényekkel léptek fel, amelyek részvényesi, tulajdonosi hatásköröket érintettek, s ezen az álláspontjukon a tárgyalások során a munkáltató többszöri figyelmeztetése ellenére, három hét alatt, nem változtattak.

Ezt követően az atomerőmű április 16-án ajánlotta az alapbér 5 százalékos, és az évi átlagkereset 7,5 százalékos emelését a dolgozóknak - mutatott rá a kommunikációs főosztályvezető. Az erőműtársaság vezetése szerint ez összhangban van a villamosenergia-ipari ágazat március 21-én aláírt bér- és szociális megállapodásával, amely tartalmazza, hogy az éves bruttó átlagkereset növekedésének minimális mértéke 7,5 százalék legyen. Ezeken a tárgyalásokon a paksi érdekképviseletek vezetői is részt vettek - jegyezte meg a Mittler István.

A kommunikációs vezető közölte: péntek délig az atomerőmű megkeresett dolgozóinak 98 százaléka már egyénileg megállapodást kötött a munkáltatóval a munkaszerződés módosításról, vagyis elfogadta a munkáltató bérajánlatát.

Az atomerőmű dolgozóinak bruttó átlagkeresete 2006-ban havi 426 ezer forint volt, ezen felül az év során kaptak fejenként átlag több mint egymillió forint béren kívüli juttatást.