Vágólapra másolva!
Megkezdődött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második köre. Keleten az alapszakasz-győztes Buffalo Sabres, míg nyugaton az Anaheim Ducks élt a hazai pálya előnyével.

Az Anaheim könnyedén nyert 5-1-re a Vancouver Canucks ellen, a meccs hőse Andy McDonald volt, aki Teemu Selänne és Ryan Getzlaf egy-egy találata mellett pályafutása első mesterhármasát ütötte.

A négy győzelemig tartó csata érdekessége, hogy 1986 óta először csapnak össze egymással testvérpárok a playoffban. 21 évvel ezelőtt Anton és Peter Stastny a Quebec Nordiques színeiben a Dave és Wayne Babych kettőssel felálló Hartford Whalers ellen meccselt. Most a Kacsáknál a két Niedermayer néz szembe a Canucks svédjeivel, a Sedin fivérekkel.

Keleten a Buffalo Sabres csak egy harmadon keresztül izzadt meg a New York Rangersszel, a második 20 percben ugyanis az osztrákok NHL-csillaga, Thomas Vanek kétszer, Ales Kotalik egyszer volt eredményes, 3-0-ról meg már csak az előnyt kellett megtartani.

Az 5-2-es győzelemmel a Szablyások a harmadik legnagyobb különbségű győzelmet aratták olyan csapat ellen, amely az előző körből söpréssel, azaz 4-0-s összesítéssel jutott tovább. Utoljára tavaly a Carolina Hurricanes cselekedte ezt meg a New Jersey Devils ellen (6-0), 1977-es Stanley-kupa-döntő első meccsén pedig a Montreal Canadiens páholta el a jó formában lévő Boston Bruinst (7-3).

Eredmények, rájátszás, Keleti főcsoport, elődöntő, 1. mérkőzés:
Buffalo Sabres - New York Rangers 5-2

Nyugati főcsoport, elődöntő, 1. mérkőzés:
Anaheim Ducks - Vancouver Canucks 5-1

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.