Vágólapra másolva!
A hét végén máris elképesztő csatákra számíthatunk a kajak-kenu idény kezdetét jelentő Raab Karcher-kupán, amely a jövő heti Mol Világkupára válogat. A szegedi programban több mint izgalmasnak ígérkezik Kovács Katalin és Janics Natasa összecsapása női K-1 500 méteren szombat délután 15 óra 20 perckor.

Ne feledjük, a tavalyi világbajnok Benedek Dalma biztos induló a Vk-n, de a B egységnek fenntartott második hely még kiadó a válogatottban. A Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatától külön készülő Janics Natasa egyébiránt az 500-as táv mellett 200 méteren is elindul, míg Kovács Katalin összesen négy számban adta le a nevezését. Korábban a páros összetétele volt kérdéses: itt huszonegyszeres világbajnokunk Paksy Tímeával alkot régi-új egységet. A négyesek között nincs alternatívája Fábiánné csapatának, így a női kvartettek majd a Világkupán szállnak először vízre.

A férfi kajakosoknál újra nemzetközi indulásért harcol Vereckei Ákos, aki K-1 500 méteren ezúttal fiatalokkal küzdhet meg. Vereckei pedig - sikere esetén - a tavalyi vb-csapattagsága révén Vk-kvalifikációt szerzett Európa-bajnokkal, Benkő Zoltánnal csak a Mol Vk-n találkozik majd. Utóbbi K-1 200 és K-2 200 méteren kezdi a szezont.

Újra láthatja a szegedi közönség világbajnok kajakos párosunkat: Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor a két K-2-es szám mellett azonban ezúttal egy K-4 200 méteres szerepléssel is bővíti repertoárját.

A kenusoknál az eddig egyesben sikeres Vajda Attila is új vizekre evez: Bozsik Attilával párban megpróbálja megszorongatni a világbajnok Kolonics György, Kozmann György párost. A nagy öregek sem hiányoznak majd: Pulai Imre és Novák Ferenc azonban már elsősorban a négyes futamokra koncentrál.

A Raab Karcher-kupán pénteken 15 órától rendezik az 1000 méteres döntőket, szombaton 15 órától az 500 méteres, míg vasárnap 10 óra 45 perctől a 200 méteres finálékat.