Új munkahelyek Debrecenben

Vágólapra másolva!
Már az idén száz új munkahelyet teremtő informatikai és kommunikációtechnológiai részleg kialakításáról írtak alá szándéknyilatkozatot szerdán Debrecenben a város, valamint a T-Systems és a német cég 100 százalékos tulajdonában lévő IT Services Hungary Ltd. vezetői.
Vágólapra másolva!

A T-Systemsszel történő együttműködés az informatika piacán jelent új lehetőségeket a város számára - fogalmazott Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.


A cégnek egyébként Budapesten már 400 munkatársa dolgozik, Debrecenben pedig az idén körülbelül 100 lesz az alkalmazotti létszám. Szándékuk szerint Debrecenben kívánják megtalálni a tevékenységükhöz szükséges, magasan képzett munkatársakat.

A telefonos ügyfélszolgáltatást, amely a teljes informatikai üzemeltetési portfólióra kiterjed, július 1-jén kezdik meg Debrecenben. Jelenleg már 25 munkaszerződést írtak alá, s 45 végzős egyetemi hallgatóval állapodtak meg, akik részt vesznek az IT-képzésen.

A debreceni nyári egyetemen az informatika iránt érdeklődő végzős egyetemistáknak képzést szerveznek, akiket ősztől már foglalkoztatni is tudnak.