Vágólapra másolva!
Szegeden, a Novotel Hotel konferenciatermében lejátszották a Mitropa-kupa ötödik fordulóját, és férficsapatunk ötödik vereségét szenvedte el. Ezúttal az osztrákoktól kaptak ki  2,5-1,5-re, s csak kilencedikek a tízes mezőnyben. Megbotlottak a vezető olaszok, fél pontra csökkent az előnyük. Szerencsére sakkozónőink hozták a papírformát, elsőszámú együttesünk egypontos előnnyel áll az élen, "B" gárdánk holtversenyben második.

Folytatódott férficsapatunk vesszőfutása, olimpiai bajnokunk, Ribli Zoltán irányította osztrák együttes is legyőzte a viadal előtt az első helyre rangsorolt válogatottunkat. Nehéz megmagyarázni, hogy Ruck Róbert miért nem játszott a "sógorok" ellen, igaz korábban sokat sakkozott együtt Riblivel, de vele más lett volna az eredmény.

Az éltáblán Hoang Thanh Trang francia védelmet játszott, s merész gyalognyerése után óriási bonyodalmak keletkeztek. Az időzavaros kapkodásban az osztrákok éltáblása volt a szerencsésebb kezű. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy Varga Zoltán világossal veszít, Németh Miklós pedig biztató pozícióját elrontja. Erdős Viktor szépített, ez volt sakkozóink első győzelme a tornán.

A szlovákok megmutatták, hogy miként kellett volna tegnap a svájciakkal szemben játszani, gond nélkül gyűjtötték be a négy pontot. Az éltáblán megbotlottak az olaszok, kikapott Fabiano Caurana, és a sorsdöntő partiban megremegett az olaszok negyedik sakkozójának a keze, minimális győzelem helyett vereség lett a vége. A németek megelőzték a cseheket, a horvátok is magukhoz tértek.

Az 5. forduló eredményei:
Férfiak:
Horvátország
- Szlovénia 3 - 1
Csehország - Németország 1 - 3
Olaszország - Franciaország 1,5 - 2,5
Svájc - Szlovákia 0 - 4

Ausztria - Magyarország 2,5 - 1,5
Markus Ragger (2498) - Hoang Than Trang (2472) 1 - 0
Martin Neubauer (2474) - Varga Zoltán (2499) 1 - 0
Andreas Diermaer (2385) - Erdős Viktor (2518) 0 - 1
Robert Kreisl (2289) - Németh Miklós (2413) döntetlen

A verseny állása:
1.Olaszország 13 pont
2. Franciaország 12,5
3. Németország 11,5
4. Csehország 11
5-6. Ausztria és Horvátország 10,5
7-8. Szlovákia és Szlovénia 9,5
9. Magyarország 7,5
10. Svájc 4,5

Sakkozónőink hozták a papírformát, két legjobb csapatunk 2-0-s győzelemmel zárta az ötödik játéknapot. Vajda Szidónia és Tóth Lili kettős egypontos előnyét megtartotta, 10 játszmából egy ponttal többet szereztek, mint a férfiak húsz partiból. A "B" együttesünk testvérháborút nyert meg. A címvédő szlovénok tartják csak a lépést, a hajrában még mindkét együttesünkkel megmérkőznek.

Nők:
Szlovákia - Ausztria 1 - 1
Németország - Szlovénia 0 - 2

Magyarország - 4 - Csehország 0,5 - 1,5
Domány Zsófia (2167) - Lucie Hodova (2074) döntetlen
Papp Petra (1926) - Kristina Novosadova (2040) 0 - 1

Magyarország - 1 - Horvátország 2 - 0
Vajda Szidónia (2407) - Ana Berke (2072) 1 - 0
Tóth Lili (2251) - Ivona Purgar (1975) 1 - 0

Magyarország - 2 - Magyarország - 3 2 - 0
Rudolf Anna (2301) - Horváth Júlia (2277) 1 - 0
Ignácz Mária (2238) - Kozma Edit (2089) 1 - 0

A verseny állása:
1. Magyarország - 1 8,5 pont
2-3. Magyarország - 2 és Szlovénia 7,5
4. Szlovákia 6,5
6. Csehország 5
7-9. Magyarország - 3, Magyarország - 4 és Ausztria 3,5
10. Horvátország 1,5

Verőci Zsuzsa