Komoly rivális lehet az IPTV-ből

Vágólapra másolva!
Megfelelő termékkínálat és ár esetén a távközlési cégek hamarosan komoly versenytársai lehetnek az internetes televízió (IPTV) révén a jelenlegi előfizetéses tévéműsor-szolgáltatóknak - derül ki az amerikai IDC legújabb tanulmányából.
Vágólapra másolva!

A cég közleménye szerint ugyanakkor az is igaz, hogy a távközlési vállalatoknak nincs még kellő tapasztalatuk a televíziós programok összeállításában. A tanulmány emlékeztet arra, hogy a távközlés és a média konvergenciájáról több éve zajló eszmecserét követően tavaly Kelet-Közép-Európa távközlési szolgáltatói mindenütt elindították IPTV szolgáltatásukat - ezek Magyarországon a T-Online-nál és a Tvnetnél műküdnek.

Azt remélik, hogy ebből a jövőben komoly bevételük lesz, s a szolgáltatás megkülönböztető márkajellemzőként is segíti működésüket. A távközlési cégek ezzel egyidőben a kábeltévé szolgáltatókkal versenybe szállva a beszédátvitelt, a szélessávú internetet és a televíziót egyetlen szolgáltatás részeként kínáló triple-play csomagokkal is megjelentek a piacon.

Az IDC tanulmánya szerint az IPTV életképes szolgáltatás lehet az új bevételforrásokat kereső vezetékes telefonszolgáltatók számára, és segíthet ellensúlyozni a beszédcélú forgalom folyamatos hanyatlását. A távközlési és tartalomszolgáltatások - internet, mozi, televízió vagy IP-alapú szolgáltatások - egykapus modelljének bevezetésével ugyanis ezek a vállalatok nagyobb ügyfélhűséget és stabilabb árbevételt érhetnek el. Bár a tanulmány szerint a piac megérett a növekedésre, az IPTV, mint új szolgáltatás még csak kis részesedéssel rendelkezik a régió előfizetéses műsorszolgáltatási piacán.

Az első eredmények azonban biztatóak, annak ellenére, hogy az ágazat egyelőre még csak kísérletezik a különféle szolgáltatási opciókkal és árkategóriákkal azért, hogy megtalálja, melyik lesz közülük a legsikeresebb. Az IDC vizsgálata szerint a távközlési szolgáltatóknak két jelentős kihívással kell megbirkózniuk, hogy talpon maradjanak a többi televíziós szolgáltatóval vívott versenyben: megfelelő földrajzi lefedettséget és piacképes tartalmat kell nyújtaniuk.

Az IDC arra számít, hogy a következő öt évben folyamatosan nő majd a régióban azon távközlési vállalatok száma, amelyek portfoliójuk részeként, különálló szolgáltatásként vagy triple-play csomagban kínálnak IPTV szolgáltatásokat. Ennek eredményeképpen az IPTV hamarosan a jelenleginél jóval nagyobb mértékben fog részesedni a régió előfizetéses tévéműsor-szolgáltatási piacának összforgalmából.